3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A korábbi években megszokott áremelkedésnél kisebb ütemben ugyan, de tovább drágultak az új építésű lakások, a debreceni átlagár pedig ismét megelőzte a sopronit.

Az Otthon Centrum (OC) második negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban 260 projektben 5965 lakás épül, a kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,064 millió forint – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője a megyei jogú városok második negyedéves árlistáját.

„Ezek a számok nagyjából megfelelnek az előző negyedéves adatoknak, egy projekttel azonban több van a piacon, míg az épülő lakások száma mindössze fél százalékkal csökkent. Az átlagos négyzetméterárak – mérsékelt emelkedés után – 2,8 százalékkal magasabbak az előző negyedévinél”

– ismertette a felmérés eredményét Soóki-Tóth Gábor. Az OC elemzési vezetője elmondta, a legtöbb projekt továbbra is Debrecenben épül (51), ettől jóval elmarad Szeged (27) és Győr (24), majd a százezer főnél népesebb városok – Pécs, Székesfehérvár, Kecskemét, Nyíregyháza – következnek. A sorból Miskolc lóg ki, mindössze öt projekttel. A kisebb városokban kevesebb projekt indult el: a lista végét Esztergom, Hódmezővásárhely és Békéscsaba zárja, utóbbi városokban mindössze egy-egy kisebb lakásszámú projekt van folyamatban, míg Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív beruházás.

Darabszámban Szeged az élenjáró 830 épülő lakással, Debrecen a második majdnem 730 lakással, míg a sorban a harmadik Nyíregyháza (egy több száz lakásos beruházás révén) 645 ingatlannal.

Az új építésű lakások kínálati négyzetméterára átlagosan 1,064 millió forint, ami 2,8 százalékkal haladja meg az előző negyedéves értéket, és ez éves összevetésben tíz százalék alatti, 9,2 százalékos áremelkedést jelent.

„Bár negyedéves szinten az áremelkedés üteme kis mértében nőtt, éves szinten továbbra is a korábbi években tapasztaltnál alacsonyabb a drágulás”

– összegzett a szakember, aki megjegyezte: a legtöbb esetben nem emeltek árat a fejlesztők, a drágulásért a legutóbb indított új projektek a felelősek.

A városok közötti ársorrend megegyezik az előző negyedévessel: Debrecen a legdrágább város, négyzetméterenként 1,24 millió forintos fajlagos átlagárral, ami az utóbbi negyedévben elindult több új projekttel magyarázható. Sopron négyzetméterenként 1,19 millió forintos árral a második, míg Szeged 1,18 millió forinttal a harmadik. Egymillió forint feletti fajlagos átlagár öt városban – Érd, Győr, Pécs, Veszprémben, Zalaegerszeg – fordult elő. De a többi nagyváros fajlagos átlagára is alulról közelíti az egymillió forintot, s már Miskolcon is 870 ezer forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét.

A leghűségesebb városban 1,19 millió forint egy új építésű lakás négyzetmétere
A leghűségesebb városban 1,19 millió forint egy új építésű lakás négyzetmétere
Fotó: Visitsopron

A kisebb városok olcsóbbak, de a kínálati négyzetméterár mindenhol meghaladja a 600 ezer forintot. Továbbra is Békéscsaba a legolcsóbb, ahol egy új építésű lakás négyzetmétere (605 ezer forint), majd Eger (750 ezer) következik, míg a legtöbb városban 800 és 950 ezer forint közötti sávban kínálják a lakások négyzetméterét.

A megyei jogú városokban ebben a negyedévben elindított 25 projekt 286 lakása közül 22 projekt 257 lakásának az értékesítését kezdték el a fejlesztők, a többi tervként szerepel, illetve az engedélyezési eljárását indították el. A legtöbb, összesen nyolc projekt kivitelezése Debrecenben indult el – zárul az OC közleménye.

Lapunk szerda esténként ingatlanpiaci cikkében a szektor egy-egy régióját veszi górcső alá. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat cikkeit ide kattintva olvashatja. >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
Ingatlan Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG