Az adásvételek száma hasonló, mint tavaly
Minden bizonnyal az első negyedévben tapasztalt jelentős keresletbővülés mögött a végtörlesztés miatt előrehozott vásárlások állhattak, mivel ez a lendület hamar kifulladt; az első három negyedév 70.000 körülire tehető eladásai már csak kevesebb, mint 10 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos időszakát.
A teljes 2012-es évre az Otthon Centrum nagyjából 90.000 tranzakcióval számol. Az áralku mértéke a tavalyi évhez képest növekedett, az értékesítési idők viszont nem hosszabbodtak a tavalyi év első kilenc hónapjához képest. Az árak esetében sem látható jelentős változás, minimális elmozdulásról, illetve stagnálásról árulkodnak a vizsgált időszakban eladott ingatlanok. Ez derül ki többek között az Otthon Centrum legfrissebb Lakáspiaci Tanácsadó elemzéséből.
Téglalakások ára: vidéken már nőnek, Budapesten még csökkenek
Az árak az első három negyedév eladásai alapján ugyan még csökkenést mutatnak a tavalyi év azonos időszakához képest, főleg a használt téglalakások és téglaépítésű házak esetében, de az idei év negyedévei között már jóval visszafogottabb volt a csökkenés.
A használt téglalakások ára 2012 harmadik negyedévében vidéken, mind a keleti, mind a nyugati országrészben, már minimális, 1-2 százalékos növekedést mutatott, a második negyedévhez képest. Ezzel szemben, bár szintén minimálisan, de a fővárosi használt téglalakások átlagára csökkent.
A panellakások esetében a második és harmadik negyedév között az árak stagnáltak. A használt téglaépítésű házak esetében szintén stagnálás, illetve minimális növekedés mutatható ki az ország egyes területein, az elmúlt két negyedév között.
A paneleket hamarabb megveszik, mint a téglalakásokat
Az árak változásához hasonlóan az értékesítési idők is elérték a mélypontjukat az ingatlanpiacon. Az idei első három negyedév eladásai alapján az értékesítéshez szükséges átlagos idő nem változott jelentősen a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.
Az elmúlt évekhez képest a panellakások esetében már némi pozitív elmozdulás is látható az értékesítési időben, a 2012 első három negyedévében regisztrált eladások alapján csökkent az átlagos értékesítési idejük. A rövidebb értékesítési idő ennél az ingatlantípusnál már a válság előtt is megfigyelhető volt. Ennek hátterében az állhat, hogy a téglaépítésű lakásokkal és házakkal szemben a panellakások homogénebb halmazt alkotnak, kevesebb paraméterben térnek el egymástól, ami az összehasonlításhoz és a vásárlási döntéshez szükséges időt is lerövidíti.
„Az ingatlanpiac egyre inkább a stagnálás jeleit mutatja, az évek óta tartó lejtmenet most már valóban megállni látszik.” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. – „Ezt már akár jó hírnek is tekinthetjük, azonban van rossz hír is, miszerint erre az állapotra a vártnál hosszabban kell berendezkednünk. Sem az árak, sem a tranzakciószámok tekintetében nem számítunk jelentős pozitív elmozdulásra a gazdasági, illetve a finanszírozási környezet javulása nélkül.”
A fővárosban a legtöbben 9 millióért keresnek lakást
A fővárosban a keresett használt téglaépítésű lakások piacán zömmel a 6 és 20 millió forint közötti sávban keresnek, de még a 30 milliós határig is viszonylag erős kereslettel találkozunk. A legtöbb érdeklődő a 9 millió körüli vételárú ingatlanokra jelentkezett, de nagyon erős, egyöntetű kereslet mutatkozik a 8-tól 13 millióig terjedő sávban. A legkeresettebb, 9 milliós áron a 30 és 70 négyzetméter közé eső alapterületű ingatlanokról érdeklődtek, de ezek közül is a 40 négyzetméter körüliek kapták a legtöbb figyelmet.
Keleten is a 40 négyzetméteres lakásokat keresik legtöbben
Az ország keleti felében az érdeklődők már 4-5 milliós lakások esetében is megjelennek, de a leginkább a 7 milliós lakások a keresettek. Ezért az összegért 30 és 90 négyzetméter közötti ingatlanokat keresnek, de a legnépszerűbbek a 40 négyzetméteres kategóriába eső lakások voltak. Erős a kereslet a 6 és 10 millió forint közötti lakásokra mutatkozott a harmadik negyedévben.
Nyugaton is hasonló a helyzet
A nyugati megyékben a használt téglalakást keresők preferenciái nem különböznek jelentősen a keleti országrészben tapasztaltaktól, az idei év harmadik negyedévében mért adatok alapján. A kereslet a 4 és 14 millió közötti sávra koncentrálódik, a legkedveltebb kategória a 7 millió körüli vételárú lakásoké volt. A keresett, 7 milliós áron kínált lakások 30 és 70 négyzetméter körüliek voltak, de a slágert az 50 négyzetméteres lakások jelentették ebben az árkategóriában. A 7 milliós lakások mellett a második legnépszerűbb tartományba a 8-9 milliós lakások tartoztak. A 9 milliós otthonok esetében a 60 négyzetméteres sávba esők voltak a legkeresettebbek. Az ország keleti feléhez képest különbséget a felsőbb árkategóriában keresők jelentenek. Minden ötödik érdeklődő 16 millió forint feletti kategóriában keres, a nyugati megyékben regisztráltunk érdeklődéseket 45-50 milliós használt téglalakásokra is.
Az ingatlanpiac egyre inkább a stagnálás felé mozdul el, mind az árak, mind az adásvételek számát tekintve. Ez eddigi csökkenéshez képest pozitív jel, félő azonban, hogy a növekedés sokáig nem kezdődik el.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
15 perce
-
Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
41 perce
-
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
körülbelül 1 órája
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
2 órája
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
2 órája
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
3 órája
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kilencmilliárd font sem elég: mentőövre vár az angol futball
- Bajban Netanjahu, döntött az államfő
- Ilyet akkor se tegyen, ha nagyon fázik: 300 ezer forintos büntetés lehet a vége
- Örülhetnek a kkv-k – Kapitány István nagy ígéretet tett
- Túl korán örül Európa Trump megsemmisítő vereségének? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
- Szombaton leváltották, vasárnap videót tett közzé Rétvári Bence
- Újabb fordulat a vitatott óvodás kérdőív ügyében
Ingatlan
Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan
Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan
Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan
Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan
Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan
Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan
Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan
Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan
Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
15 perce
Nemzetközi
Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
41 perce
Nemzetközi
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
2026. november 8. 06:04



