A tavaly december és idén február közötti téli hónapokban átlagosan 5,9 százalékot tudtak alkudni a vevők országosan a lakóingatlanok irányárából az előző három havi 4,9 százalék után – derül ki az OTP Ingatlanpont friss összesítéséből.
Ez az érték az utoljára a cég által hirdetett irányár és a végleges szerződéses ár közötti különbséget mutatja. Ennél nagyobb tér az árakban lefelé utoljára több mint egy évvel ezelőtt, 2024 őszén volt mérhető. Országosan a legnagyobb alkut a családi házak esetében sikerült elérni a vevőknek, azok átlagosan 7,6 százalékkal az irányár alatt keltek el, a nem panellakásoknál ez 3,9 százalék volt, míg a paneleknél 2,3 százalék.
Jelentősek a különbségek
Továbbra is viszonylag nagy különbségek vannak az egyes településtípusok között. Budapesten, ahol jellemzően a panelek és a társasházi lakások dominálják a piacot, lényegesen kisebb volt az alku lehetősége, átlagosan 2,9 százalék. Ez még így is növekedést jelent az előző negyedévekhez képest, szintén 2024 őszén volt utoljára ennél nagyobb tér az árak lefaragására a fővárosban.
Budapesten belül a házak esetében mindössze 1,4 százalékot sikerült lealkudni átlagosan, de ez viszonylag csekély forgalom mellett volt megfigyelhető. Önmagában is érdekesség, hogy 2020 óta egyszer sem fordult elő ennél kisebb alku a fővárosi családi házak piacán. A panellakásoknál 1,7 százalék volt az alku tere, míg a nem panellakásoknál 3,6 százalékot lehetett faragni az irányárból, ami viszont 2023 ősze óta nem látott mértékű alkut jelentett.
Fotó: Pixabay
A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban átlagosan 4,1 százalékkal az utolsó irányár alatt keltek el a lakások. Ez gyakorlatilag megegyezett az előző negyedév 4 százalékos adatával. Ezen belül a házak esetében már 7 százalékos volt az átlagos alku, míg a nem panellakások esetében 3,9 százalékot engedtek az eladók. Mindkét esetben a vevők pozíciója javult az előző negyedévhez képest. A panelek piacán viszont mindössze 2,4 százalék volt az átlagos alku, ehhez foghatóan alacsony értékre 2020 óta egyszer sem volt példa.
Az egyéb városokban átlagosan 6,6 százalékkal olcsóbban találtak gazdára a lakóingatlanok, mint amennyit az eladók kapni akartak értük. Ezen belül a házak 7,3 százalékos alkuja az előző negyedévi 6,1 százalékról emelkedett, a nem panellakások esetében 4,1 százalékot, míg a panelek piacán 3,4 százalékot lehetett lefaragni az irányárból. A községek lakáspiacán az ott az állományban domináns házak átlagosan 8,5 százalékkal az irányár alatt keltek el.
Az Otthon Start hatása
„A fenti adatok fontos mutatók azzal kapcsolatban, melyik piacokra volt leginkább hatással a kedvezményes Otthon Start hitelprogram” – emelte ki Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban a budapesti házak és a nagyvárosok panellakásai esetében láttunk többéves mélypontot az alku lehetőségében, noha érdekesség, hogy a forgalom mindkét esetben éppen csökkenőben volt.
Országosan december és február között ugyanis már az látszott, hogy a program első két-három hónapjának felfutása után visszaesett az érdeklődés, ami kapóra jött a vevőknek, akik megpróbáltak a korábbinál nagyobb árengedményt kicsikarni, egyre nagyobb eséllyel.
Rekordok
A részletes adatokban szokás szerint találni érdekességeket. Az árengedmény alapján az élmezőnyben jellemzően községekben fekvő felújítandó házak szerepelnek.
Ilyen volt például az a Veszprém vármegyei 1960-ban épült ingatlan, melyet november végén kezdtek el hirdetni 10 millió forintért, majd két hónapon belül, idén januárban mindössze 4 millióért kelt el.
Majdnem ugyanekkora, közel 60 százalékos alkut sikerült elérnie egy vevőnek egy Csongrád vármegyei városban is, ahol egy több mint százéves felújítandó családi házat vett 35 millió forintért az eredetileg hirdetett 85 millió helyett. Igaz, ott sokkal hosszabb volt az értékesítési folyamat, hiszen majdnem három évig volt a piacon az ingatlan 2023 májusát követően. A ranglista harmadik helyén pedig egy Heves vármegyei község ugyancsak rossz állapotú háza szerepelt, melyet az eredetileg vágyott 4 millió forint helyett 2 millióért vittek el másfél hónap alatt.
Viszonylag ritkán szoktak az alkuban élen járni budapesti lakások, most azonban akadt egy budai, viszonylag új, 2019-es építésű lakás, mely meglepő módon 122 millió forint helyett 70 millióért cserélt gazdát.
A 48 négyzetméteres ingatlan esetében a hatalmas árengedményben közrejátszhatott az is, hogy így sikerült beférni az Otthon Start négyzetméterenként 1,5 milliós limitjébe. A lakást eredetileg augusztus végén kezdték hirdetni, majd decemberben cserélt gazdát. Sokat elárul a piaci viszonyokról, hogy a második legnagyobb árengedmény Budapesten éppen csak befért a top20-ba, ráadásul az egy majdnem százéves, mindössze 9 négyzetméteres felújítandó lakás volt, mely 10 millió forint helyett végül 7 millióért talált új gazdára. Ezt követően megint hosszan vidéki lakások és családi házak szerepelnek a legnagyobb alkuk között.
A panellakások esetében volt a legkisebb az alku tere, egyetlen esetben sem fordult elő 10 százaléknál nagyobb árengedmény a téli hónapokban. Ezzel még a képzeletbeli ranglistán az első százba sem került be ilyen ingatlan. Ha pedig a budapesti paneleket nézzük, akkor ennél is kisebb, mindössze 5,8 százalék volt a legnagyobb alku.
Természetesen most is előfordultak olyan extrém esetek, amikor egy-egy lakás az irányárnál drágábban kelt el, ez általában akkor történik meg, amikor a vevőjelöltek egymásra licitálnak. Ebben a kategóriában, némiképp meglepő módon, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nagyváros százéves felújítandó lakása vitte a prímet, mely a 32 millió forintos irányár után 40 millióért talált új gazdára bő egy hónap alatt. Emellett egy Baranya vármegyei panellakás esetében volt még példa 10 százalék feletti áremelkedésre, ott egy 52 négyzetméteres felújítandó ingatlan 35,9 millió forint helyett 39,8 millióért kelt el.
„A következő hónapok az alku szempontjából is érdekesek lehetnek a piacon, hiszen már látszik, hogy az év elején ismét beindult a kereslet. Emellett fokozatosan kerülnek meghirdetésre az olyan újépítésű lakások is, melyek megfelelnek az Otthon Start program feltételeinek, ami a kínálatot növeli”
– emelte ki Valkó Dávid.
Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint így például a panellakások esetében tovább bővülhet az alku tere, hiszen mostanra a legdrágább fővárosi lakótelepeken lassan ott tart ezek ára, mint némely közeli Otthon Startra optimalizált árazású lakásprojekté.
A 3, az 5 és a 10 éves államkötvény hozama is nőtt.


