1p
Az euróövezetben 1,6 százalékkal csökkent az építőipar termelése októberben az előző hónaphoz képest, az unió egészében azonban 1,6 százalékkal emelkedett az Eurostat szerdán közzétett első becslése szerint.

Szeptemberben mindkét térségben visszaesett a termelés augusztushoz viszonyítva, az eurózónában 1,3 százalékkal, az EU 27 tagországában pedig 1,6 százalékkal. Tavaly októberhez képest 4,1 százalékkal, illetve 4,4 százalékkal zsugorodott az építőipar kibocsátása - áll az EU statisztikai hivatalának közleményében.

Az októberre adatot szolgáltató uniós országok közül 12 államban csökkent, és csak háromban nőtt a termelés. A legnagyobb visszaesést, 21,1 százalékot havi összevetésben Szlovénia szenvedte el októberben, majd Németország (-5,3 százalék) és Svédország (-4,7 százalék) következik. A legnagyobb növekedést, 11,7 százalékot Nagy-Britanniában mutatták ki, amely Bulgáriát (2,2 százalék) és Olaszországot (1,9 százalék) előzte meg.



Élmezőnyben

Éves szinten 19,1 százalékos csökkenéssel Portugália vezeti a vesztesek listáját, majd követi Szlovénia (-15,5 százalék), Szlovákia (-12,8 százalék) és Olaszország (-12,1 százalék). A legjobban, 5,7 százalékos növekedéssel Bulgária teljesített, megelőzve Spanyolországot (3,4 százalék) és Magyarországot (1,3 százalék). Sokat elárul az európai építőiparról, hogy Magyarország az élmezőnybe tudott kerülni (nálunk a bázis nagyon alacsony volt) úgy, hogy tulajdonképpen út- és vasúti pályaépítések tartják lélegeztetőn a szektort.

Görögország nem szolgáltatott havi adatokat, de az Eurostat kimutatása szerint a görög építőipari termelés a harmadik negyedévben 35,3 százalékkal zuhant a múlt év hasonló időszakához képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG