3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Már közel 100 milliárd forint értékben kaptak a magyar családok csokot, azaz vissza nem térítendő Családok Otthonteremtési Kedvezményét. A támogatás felhasználható használt és új lakás vásárlására, építésre valamint meglévő lakás bővítésére. A szocpolt felváltó új, vissza nem térítendő támogatás akár 10 millió forinttal is hozzájárulhat az otthonteremtéshez!

A lakosság nagyon széles köre számára alanyi jogon elérhető: akár egy negyven év feletti házaspár 18-20 éves gyermekkel is felveheti a csokot.

A támogatás maga a család meglévő vagy vállalt gyermekei után vehető igénybe, a konkrét összeg pedig elsősorban attól függ, hogy milyen lakáscélra használnánk fel.

Forrás: Bankmonitor.hu

Ráadásul a csok olyan állami támogatást jelent, amihez nem szükséges, hogy eleve rendelkezzünk megtakarítással, vagy előtakarékoskodjunk.

Több mindenen múlik

A szabályok alapján, ha új lakás vásárlásában vagy építésében gondolkozik a család 600 ezertől 10 millió forintig terjedő támogatáshoz is hozzájuthat. Ezzel szemben, ha használt lakást vásárolna, vagy a meglévő ingatlant bővítené a család, akkor 600 ezer és 2,75 millió forint közötti összeget kaphat a meglévő, vagy vállalt gyermekek számától függően.

Ha lakás vásárlásán vagy építkezésen gondolkozol, akkor érdemes kiszámolnod, mennyi állami támogatást kaphatsz az új Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel.

Támogatott hitel is kapcsolható a csokhoz

Kevesen vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy lakáshitel nélkül is meg tudják valósítani a lakáscéljukat, azonban jelenleg számos kedvező lehetőség adódik. Amellett, hogy a hitelkamatok történelmi mélységben vannak, még az állam által támogatott kedvezményes lakáshitelt is igénybe lehet venni. Ez jól is jön, hiszen a magasabb lakásárak miatt nagyobb hitelösszeget is be kell vállalni, amit egy alacsonyabb kamatú hitellel könnyebb kigazdálkodni a családi büdzséből.

Amennyiben legalább 3 gyermekkel rendelkezik, vagy ennyit vállal a család és a 10 millió forintos csok-ra is jogosult, akkor emellé még 10 millió forint hitelt is kaphat új lakás vásárlásra, vagy építésre (ismertebb nevén csok 10+10). Ez a lakáshitel pedig jelenleg a legkedvezőbbnek számít a piacon, hiszen a kamattámogatásnak köszönhetően a kamat a 25 éves futamidő egészére fix 3 százalékos.

A csok kedvezményes hitelén kívül elérhetőek még egyéb támogatott hitelek is, az ún. otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek. Ezeknél rendszerint 5 évig jár állami kamattámogatás, ami azt jelenti, hogy a kamat egy részének megfizetése alól mentesül a hitelfelvevő, a kedvezmény mértéke pedig a gyermekek számától függ. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a támogatás csak akkor jár 5 éven belül, ha a hitel kamata 6% fölé emelkedik, ami a jelenlegi alacsony kamatok mellett azt jelenti, hogy nem jár ezekre a hitelekre a kedvezmény. De ez még nem zárja ki, hogy idővel ne is kaphatnánk ilyen kamattámogatást.

Tovább könnyíthet a hitelterheken az állam

A közelmúltban hangzott el a kormány bejelentése, miszerint a születendő harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a lakáshitel tartozásukból, azt pedig az állam át fogja a családtól vállalni. Konkrétumokat azóta sem tudni a pontos feltételekről, mindenesetre a tartozás elengedése jelentős hatással lehet a családok helyzetére.

Ha például egy családnak 5 millió forintos 5 százalékos kamatozású hiteltartozása van, amelynek hátralévő futamideje 10 év, akkor a harmadik gyermek után járó 1 millió forintos kedvezmény 20 százalékkal is csökkenti a törlesztési terhet (53 ezer forintról 42 ezer forintra mérséklődik a törlesztő).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG