3p
Szinte mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy Magyarországon meddig mehetnek feljebb az ingatlanárak. A drágulás azonban nem csak magyar sajátosság, a környező és a nyugat-európai országokban is rohamosan szöknek fel az árak a 2008-as válság óta. A Duna House megvizsgálta, hogy még mindig érdemes-e ingatlanba fektetni.

Az árindex a legkisebb csökkenést Közép-Európában Csehországban mutatta, a vizsgált 9 év alatt itt voltak az értékek a legkiegyenlítettebbek. 2008-hoz képest a legalacsonyabb indexérték Szlovéniában figyelhető meg, ahol jelenleg is csak 83 ponton áll, tehát még nem érte el a válság előtti szintet. Sőt, míg nálunk már 2014 elején elkezdődött a fellendülés, addig Szlovéniában még egy bő évig csökkenő értékeket mutat a grafikon, a tartós növekedés pedig csupán 2015 második felében indult el, ezt közölte a Duna House a Privátbankár.hu-val.

Szlovéniához hasonlóan Horvátországban sem közelítette meg az index a kiindulási szintet. Szlovákia félúton helyezkedik el Csehország és Magyarország magas, valamint Szlovénia és Horvátország alacsony értékei közt. A növekedés mértéke ugyan lényegesen elmarad a magyar értékektől, de a hazai növekedéssel egy időben a szlovákoknál is emelkedni kezdett az index és ez néhány kisebb megingással a mai napig tart.

Nyugaton durvább a drágulás

Csehországnál is magasabban jár az árnövekedés Németországban, melynek 130-as értéke magasan kiemelkedik. Németország különlegesnek számít abban a tekintetben is, hogy 2008 után nemhogy csökkent volna az index értéke, hanem – néhány minimális megingástól eltekintve – folyamatosan emelkedett. Az Egyesült Királyság 2017. első negyedévi értékét a csehek már megelőzték, Magyarország pedig egyre közelebb kerül hozzá.

A szakemberek szerint így látható, hogy a szomszédos országokhoz képest Magyarország már így is jelentős árnövekedést produkált. A szintén vizsgált fejlett nyugat-európai országok és főként Csehország drasztikus áremelkedése azonban arra enged következtetni, hogy Magyarországon is van még lehetőség további növekedésre – ez egyébként meg is történt már a második negyedévben.

Ezek szerint megéri?

A vizsgálatba bevont országok közül a legjobb hozam Magyarországon érhető el, lényegesen megelőzve a többi országot. Ez Európa egészét tekintve az 5. helyre elég. Így bár meredeken emelkednek az eladási árak, továbbra is jó befektetés ingatlant vásárolni.  A vizsgálatban az újépítésű lakásokat nem mérték, mivel azok nagymértékben befolyásolják az eredményeket.

Moldovában a kis- és közepes méretű lakások esetén elérhető hozam meghaladja akár a 11-12 százalékot is. Montenegró előkelő szereplését javarészt a budvai, tengerparti ingatlanoknak köszönheti, melyek igen felkapottá váltak. A lista másik felén álló Németország folyamatosan drágul, így egyre kisebb az elérhető hozam. Az ország déli részén fekvő városok, mint München vagy Frankfurt még a fővárosnál is költségesebbnek bizonyulnak. Hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG