3p
A használt lakások átlagára 2017 utolsó negyedében 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami érezhető lassulást jelent a korábbi három negyedév drágulási üteméhez képest. Az új lakásoknál viszont a tavalyi utolsó negyedév az elmúlt öt év legmagasabb áremelkedését hozta. Ráadásul egyre közelít a 2020-as átadási határidő – kérdés, hogy elkészülnek-e a fejlesztők az új lakásokkal.

MTI Fotó: Marjai János

Bár a 2017-es év további drágulást hozott a lakáspiacon, a használt és új lakások ára eltérő pályán mozgott, ezt közölte az ingatlan.com a Privátbankár.hu-val a 2017-es előzetes KSH-adatokat feldolgozó elemzéséből. A használt lakásoknál a drágulás üteme lassult a múlt év során, ezt mutatja, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az éves árváltozás mértéke 7,4 százalékot tett ki, ami az elmúlt négy évben mért legalacsonyabb érték. Fordított a helyzet az új lakásoknál: ezeknek az ára ugyanis a múlt év utolsó negyedévében - éves összevetésben - 12,3 százalékkal emelkedett, ez pedig ötéves csúcsot jelent.

Kereslet, kapacitáshiány és közeledő határidő

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az adatok nem jelentenek meglepetést. Meglátása szerint a használt lakások iránt továbbra is erős a kereslet, de az utóbbi időszakban már látható volt, hogy visszafogottabbá vált a drágulás üteme, ez pedig kedvez a lakásvásárlást tervezőknek. Az új lakásokra viszont nagyon ki van éhezve a piac, ráadásul a kiemelkedő kereslet, az építőiparban látható kapacitáshiány és az építőanyagok drágulása pedig meredek emelkedőre tette az árakat.

Épp emiatt a kapacitáshiány miatt a legkisebb, néhány lakásos és a legnagyobb, több száz lakásos társasházak kivitelezése is csúszhat vagy akár átmenetileg le is állhat. Emiatt több esetben is veszélybe kerülhet az új lakások 2020 előtti átadása, fűzte hozzá Balogh. Ez azért lényeges, mert a jelenlegi szabályozás szerint csak a 2019 végéig használatba vett új lakásokra vonatkozik a kedvezményes 5 százalékos áfa. A később átadott lakásoknál már az eredeti áfakulcs lesz érvényben, ami több mint 20 százalékos drágulást jelenthet a végleges árakban.

Nagyvárosok húzzák a drágulást

A szakértő azt is elmondta, hogy a hivatalos adatok szerint a használt lakásoknál 7,4 százalékos volt az éves drágulás országszerte 2017 utolsó három hónapjában, de ennél a megyeszékhelyeken, a nagyvárosokban és Budapesten jóval nagyobb, két számjegyű az áremelkedés. Ráadásul az előzetes adatok kiegészülhetnek a legnagyobb városok statisztikáival, amelyek árváltozás mértékét még feljebb húzhatják.

Az ingatlan.com elemzését ismertetve a szakember elmondta, hogy a használt lakások piacán az a kereslet a legalacsonyabb árkategóriába tartozó ingatlanok iránti kereslet fokozódhat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagyobb városok agglomerációjában lévő családi házak, ikerházak mellett a sorházi lakások iránti kereslet jelentősen erősödhet. ezeknek az ára ugyanis már versenyben van az adott város központi részein található társasházi lakások árával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG