1p
Az energetikailag felújított lakások hamarabb elkelnek, de a vevők nem fizetik meg a beruházást. A panellakások harmadával olcsóbbak, de nem mindenhol.

Egy lakótelepi paneles lakás fajlagos ára átlagosan egyharmadával alacsonyabb, mint az ugyanazon a területen található egyéb társasházi lakásé, a legkeresettebbek továbbra is az 55 négyzetméter alatti lakások - közölte az OTP Jelzálogbank, a lakótelepi értéktérkép elemzésére hivatkozva.

Óbuda, a panelparadicsom

A magyar lakótelepi forgalom 2-3 százalékát adó fővárosi III. kerületben például ebben a viszonylatban mintegy 45 százalék az eltérés a lakásárak között. Salgótarjánban viszont ellentétesen alakul a piac: a lakótelepi lakások drágábbak, városközponti elhelyezkedésüknek köszönhetően, illetve az egyéb társasházi lakások szűk és rossz minőségű kínálata miatt - idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjét.

A NAV hivatalos tranzakciós adatbázisa, valamint az OTP Jelzálogbank saját lakótelepi adatbázisa alapján elkészített elemzés szerint Budapest IX. kerületében a legmagasabb a lakótelepi átlagár. Itt a 220 ezer forintot is meghaladja a lakótelepi lakások négyzetméterenkénti átlagára.

Emellett a XI. és a XIII. kerület lakótelepi lakásainak fajlagos átlagára haladja meg a 200 ezer forintot. A XX., a XV., valamint a XVIII. kerületben a legalacsonyabb a fővárosi árszínvonal, ahol túlnyomóan peremvárosi, a 70-es években épült panellakótelepek találhatóak. Ezen a területen 150 ezer forint körüli a négyzetméter ár.

A megyeszékhelyek rangsorát Székesfehérvár vezeti, továbbá Debrecen lakótelepi átlagára haladja még meg a négyzetméterenkénti 150 ezer forintot. A legolcsóbbnak Salgótarján számít, ahol az átlagos fajlagos ár százezer forint alatti.

Új jelenség, hogy az energetikailag felújított, hőszigetelt lakások kelnek el leghamarabb, ugyanakkor a beruházás költségét nem fizetik meg a vevők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG