Az előterjesztésben az szerepelt, hogy a beruházó Porto Investment Kft. által korábban az üzlethelyiségek bérlésével kapcsolatban lefolytatott versenyeztetési eljárásokat eredménytelennek nyilvánították volna. Ennek oka, hogy az épületet műszaki állapota, illetve hiányosságai miatt nem lehet hasznosítani.
Bagdy Gábor, a beruházásért felelős főpolgármester-helyettes az épület használatbavételi engedélyezésének megszüntetését kérvényezte a IX. kerületi önkormányzatnál, annak ellenére, hogy a szakhatósági engedélyek többsége már megvolt.
A Duna-parti CET-komplexum beruházója, a Porto Investment szerint az épület "rendeltetésszerű használatra alkalmas" állapotban van, ezt a szakhatóságok is megerősítették, a használatba vételi eljárás leállítását pedig Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes rendelte el. A beruházó hozzátette, hogy a használatba vételi eljárás megszüntetésével jelentős anyagi és erkölcsi kár érte az önkormányzatot és a budapestieket is.
A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. Tavaly tavasszal kezdődött meg a CET (Central European Time) műszaki átadás-átvételi eljárása, de a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




