2p
Rétvári Bence szerint jobban élnek a magyar nyugdíjasok, mint hat éve. Az uniós átlagnál kisebb a szegénységnek kitettek aránya a kormány szerint.

Kiszámíthatóbb és érezhetően jobb a nyugdíjasok helyzete napjainkban, mint amilyen hat évvel ezelőtt volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Ilyen a nyugdíjas matek

Rétvári Bence kifejtette: a nyugdíjak összegszerűen 21,1 százalékkal magasabbak most, mint hat évvel ezelőtt, s az elmúlt időszakban a forint értékállóságának és az alacsony inflációnak az egyik legnagyobb nyertesei a nyugdíjasok voltak.

Kitért arra is, hogy ha a fenti számból leveszik a pénzromlás mértékét és csak a vásárlóérték emelkedését nézik, akkor az látható, hogy 8,6 százalékos volt a bővülés a nyugdíjaknál. Több mint egyhavi nyugdíj összegével ér többet most a juttatás, mint hat éve - mondta.

Jobb magyar nyugdíjasnak lenni, mint egy átlagos uniósnak

Rétvári Bence összehasonlításul elmondta:a nyugdíjasok körében a relatív jövedelmi szegénység az elmúlt hat évben egyharmadával csökkent, és míg az unióban átlagosan 13,8 százalék, addig Magyarországon 4,5 százalékos. A szegénységnek kitett nyugdíjasok aránya egynegyedével csökkent, a szegénységi kockázatnak kitettek száma szintén alacsonyabb, ez a szám egy százalékkal van elmaradva az uniós aránytól.

Az Eurostat statisztikái egyébként egyelőre 2014-ig vannak meg minden tagországra, eszerint még az átlag fölött van Magyarország a nyugdíjasokat fenyegető elszegényedés tekintetében:

Elszegényedés vagy társadalmi kirekesztődés által fenyegetettek aránya a népességben, korcsoportokra bontva

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG