A Pályakezdők és Diák Munkavállalók Szakszervezete a MOSZ tagja lesz majd, és az új érdekképviselet létrehozásában is a Munkástanácsok nyújt segítséget a fiataloknak.
Rétegérdekek képviselete
A MOSZ kifejti: a még nem szervezett munkavállaló fiatalok számára az érdekképviseletben nagyobb lehetőség nyílik például a jogsegély-szolgáltatás és más, a kollektív munkajogban meglévő ismeretek megszerzésére és igénybevételére.
Felidézik, hogy korábban már együttműködési megállapodást kötöttek az iskolaszövetkezetekkel, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a sajátos szövetkezeti jogviszonyban álló fiatalok problémáinak megoldásában is hatékonyan lépjenek fel az érdekképviseletek.
A héten tartott Nemzetközi Ifjúsági Nap alkalmából a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) felhívást intézett a világ szakszervezeteihez, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt a fiatalok szervezésére és a fiatalok újfajta, különleges rétegérdekeinek képviseletére - emeli ki a Munkástanácsok.
Egy generáció megmentésére sietnek
Egy teljes generáció veszik el a szemünk láttára, a még nem látható következmények pedig nagyon komolyak lesznek, ha ezek a fiatalok nem ismerik meg időben jogaikat, vagy nincs körülöttük egy megfelelően erős védőszervezet, mely képes érvényesíteni érdekeiket. Igaz, minden országban más a kultúrája a szakszervezetek társadalmi megítélésének és a fiatalok szervezésének, de a most felnövekvő generáció világszerte nagyon hasonló jegyeket mutat. Őket megszólítani nem kis kihívás, de annál könnyebb, minél több tapasztalatot, jó gyakorlatot hallanak erről a szakszervezetek. Ugyanakkor az is fontos, hogy a fiatalok gyorsan formálódó igényeire a szakszervezetek felkészültek legyenek és stratégiáikat ezeknek megfelelően tudják formálni - idéz a felhívásból a szakszervezet.
A Pályakezdők és Diák Munkavállalók Szakszervezete - az ifjúsági napon meghirdetett stratégiával összhangban - szeretné növelni a fiatal tagok számát a szakszervezetekben, szeretné elérni, hogy egyre több, a fiatalok rétegérdekeit is figyelembe vevő kollektív szerződés legyen a munkahelyeken, valamint hogy a döntéshozói folyamatokban, például a kollektív tárgyalódelegációkban nőjön a fiatalok száma.
Szakszervezetet hoznak létre a pályakezdő és diák munkavállalók; az új szervezet célja, hogy egy speciális réteg érdekeinek védelmére is kiterjedjen a munkavállalói érdekképviselet - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) ifjúsági tagozata csütörtökön.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hogyan lehet valaki egyszerre a CBS News tudósítója és a KGB tisztje?
5 órája
-
Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
6 órája
-
Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
7 órája
-
Simán lenulláznák a bankszámlánkat – de van jó trükk a csalók ellen
7 órája
-
Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek (frissítve)
8 órája
-
Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
9 órája
-
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
10 órája
Mfor.hu Top24
- Sorra tesznek bejelentést a magyar mobilcégek az iráni háború miatt
- Simicska Lajos egykori jobbkeze váratlanul újra aktivizálta magát
- Vannak bevált megoldások a bankkártya-csalók ellen
- Most végre kiderül, miért maradt el a nagy magyar repülőrajt?
- Katonák jelennek meg a Paksi Atomerőműnél és a nyíregyházi reptéren is
- Iráni háború: több ezer magyar kért azonnali védelmet
- Már nem maradnak otthon a magyar anyák a gyerek 2 éves koráig
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
- Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal? 2026. március 1. 06:49
- Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint 2026. február 27. 17:01
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Makro / Külgazdaság
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban.
10 órája
Nemzetközi
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
12 órája
Piac&Profit cikkei
-
A Közel-Keleten rekedt? Így segítenek a hazai mobilszolgáltatók
18:11
-
Soha nem látott ütemben özönlenek az új tagok az önkéntes pénztárakhoz
16:56
-
Figyelmeztetés az utasoknak: bármikor változhatnak a járatok Ferihegyen
16:33
-
Megállt az olajforgalom a Hormuzi-szorosnál
16:04
-
Ali Hamenei halála után Trump kemény üzenetet küldött Iránnak
12:44
Turizmus Online cikkei
-
Iráni háború: járatok százait törölték világszerte
09:08
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
A vidék hírei
-
Vágner Ákos elhatárolódik a Fidesz egri rendezvényétől, amit Magyar Péter gyűlésére szervezett rá a pártja
19:10
-
Útlezárás az Agria Parknál március 2-án
16:16
-
Magyar Péter egri rendezvényére szervezett rá a Fidesz: két megmozdulás egy időben a városban!
13:18
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
2026. március 1. 11:58
-
Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
2026. március 1. 09:47
-
Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
2026. március 1. 16:47
-
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
2026. március 1. 13:54
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg. 
