TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Botrány ide vagy oda, mégis marad a úszóválogatott szövetségi kapitánya.
Kiss László. MTI Fotó: Soós Lajos

Gyárfás nem nyugodott bele

A magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét - közölte Gyárfás Tamás vasárnap az MTI-vel. A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön lemondott posztjáról.

Gyárfás Tamás már akkor hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

Botrányos hét

Kiss január 7-én jelentette be lemondását, miután Hosszú Katinka sajtótájékoztatója után az edzőlegenda úgy érezte, ez már nem méltó hozzá.

A sajtótájékoztató végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnoknő faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele. További részletek >>>>

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Home office: sokkal többet számít, hogyan öltözünk fel, mint gondolnánk
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 27. 06:07
A mackóalsó-kinyúlt póló szett lehet, hogy kényelmesebb, de a kutatások azt mutatják, sokkal eredményesebben dolgozunk távmunkában, ha ugyanúgy öltözünk fel hozzá, ahogy a bejárós munka idején szoktunk.
Karrier 9 év után cserélt le Orbán Viktor egy kormánymegbízottat
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 10. 06:23
Demeter Ervin 2011 óta volt Borsod megyei kormánymegbízott, csütörtöktől a miskolci polgármesterválasztás vesztese veszi át a helyét.
Karrier Még toborozzák az iskolaőröket
Privátbankár.hu / MTI | 2020. augusztus 19. 07:23
Már lejárt a határidő, de több megyében is várják a jelentkezőket. 
Karrier Soros György 90 éves lett - elmondta, kik a belső és külső ellenségek
Privátbankár.hu | 2020. augusztus 12. 10:07
Ma 90 éves Soros György - A Népszavában megjelent interjúban az EU belső és külső ellenségeiről és a polkorrektségről is beszélt.
Karrier Megkezdődött a nagy kísérlet – vigyázó szemetek erre a szegény német tartományra vessétek
Eidenpenz József | 2020. augusztus 6. 06:07
Miközben Németországban makacsul tartja magát a koronavírus, egyes tartományokban már ezen és a jövő héten újraindul a tanítás a diákok személyes jelenlétével. A kétségeknek és dilemmáknak azonban se szeri, se száma. Egyszerre készülnek a tanítás újraindítására és az iskolák esetleges újrazárására.
Karrier Felnőttképzések – a válság új igényt teremtett
Kollár Dóra - Valkai Nikoletta | 2020. augusztus 2. 13:27
Az állami bértámogatás egyik alapelvárása a cégek felé az egyéni fejlesztési idő biztosítása. A kormány arról nem rendelkezett, hogy ennek pontosan milyen formában kell megvalósulnia, így nagyon sokféle továbbképzés szóba jöhet. A lényeg, hogy a munkavállaló ebben az időszakban nem dolgozhat.
Karrier Kiosztották a Minőségi Újságírás Díjat - lapunk munkatársa is kiemelt lett
Privátbankár.hu | 2020. július 28. 17:27
Újra kiosztották egy éves szünet után a Minőségi Újságírás Díjat, közölte a Főszerkesztők Fóruma. Lapunk munkatársának írása is kiemelésre méltónak találtatott.
Karrier Orbán Viktor kormánybiztost csinált Wáberer Györgyből
Privátbankár.hu | 2020. július 21. 08:38
A 13. leggazdagabb magyar a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felel mostantól.
Karrier Arra is kezd felkészülni a kormány, hogy távoktatásban indul a tanév
Privátbankár.hu | 2020. július 17. 07:37
Érdekes információdarabra bukkantunk a legfrissebb Magyar Közlönyben, az egyetemi beiratkozások kapcsán.
Karrier Ez a kormánybiztos folytathatja a munkát
Privátbankár.hu | 2020. július 17. 06:59
A péntek éjszaka megjelent Magyar Közlöny alapján régi-új kormánybiztosra ébredt ma Magyarország.
Friss
hírlevél