3p
Betanított munkásokra lenne nagy szükség, ráadásul az ő esetükben tapasztalható a legnagyobb mértékű fluktuációt is – állítják a Staff House Zrt. által megkérdezett HR-szakértők. Mindeközben a kkv szektor sincs jobb helyzetben, több mint 70 ezer betöltetlen állás van a szektorban a K&H szerint. Körbejártuk a magyar munkaügyi helyzetet.
(Fotó: 123rf.com)

Az akár 40-50 százalékot is elérő fluktuáció a betanított munkások körében a legmagasabb arányú, ezt közölte a Staff House a Privátbankár.hu-val, a vállalat felmérése szerint a segédmunkás és szakmunkás pozíciókra jellemző munkaerőhiány mértékét ugyanis sokszorosan meghaladja a betanított munkás pozíciókból hiányzó dolgozók aránya. Ez azonban a teljes gyártói szektor termelékenységét veszélyezteti, már amennyiben a vállalatok nem tudják biztosítani a kellő számú dolgozót.

Forrás: Staff House

Kondor András, a Staff House vezérigazgatója szerint ráadásul a munkaerőhiány problémáját súlyosbítja az életkori megoszlás, így a gyártó szektor komoly hiányt szenved a friss munkaerőből. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy pont a friss tudással rendelkező, fizikai terhelést jól bíró fiatal generáció hiányzik az ilyen tulajdonságokat kifejezetten megkövetelő szektorból. A főként a Z-generációba tartozó munkavállalók bevonzása és megtartása jelenleg az egyik legnagyobb kihívás a szakértők számára.

Forrás: Staff House

Egyre több ember hiányzik a kkv-kból

Mindeközben a K&H felmérése riasztó képet fest a hazai kkv szektorról is: a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások több mint 73.200 üres álláshelyről számoltak be tavaly év végén, szemben az egy évvel korábban mért 55.526-tal. A bank kkv bizalmi index kutatása szerint az előző negyedévhez képest ráadásul kismértékben, 34 százalékról 28 százalékra mérséklődött a munkaerő-felvételben gondolkodó cégek aránya, de az elmúlt 4 évre jellemző 20 százalékhoz képest ez még mindig kiemelkedőnek mondható.

Nincsenek könnyű helyzetben a létszámbővítésben gondolkodó kkv-k, ugyanis a munkaerőhiány, ezen belül különösen a megfelelő szaktudással bíró személyek megtalálása továbbra is a legégetőbb probléma a szektor számára. Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője szerint továbbra is a tapasztalt munkavállalók elérése a legnehezebb a kkv-k számára, miközben a fiatalok robbanásszerűen hódítják el a piacot – értelemszerűen kevesebb tapasztalattal.

Becslések szerint két éven belül a munkavállalók 50 százaléka, 2025-ben viszont már 75 százaléka lesz 1980 és 1995 között született személy. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy jelenleg a legnagyobb gondot a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező, ún. szenior munkavállalók megtalálása okozza a cégeknek, miközben a kezdő munkavállalók felvétele sokkal kevésbé állít akadályt a vállalkozások elé.

Katasztrofális helyzetben van a közszolgálat?

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) közös keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Boros Péterné, a SZEF alelnöke, az MKKSZ elnöke azt mondta: a minden ágazatban eluralkodó létszámhiány óriási nehézségeket okoz. A helyettesítések miatt növekszik a munkaidő, a munkateher, ennek részleteiről korábban itt írtunk a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG