A Magyar Nemzet szombati számában arról írt, hogy precedensértékű döntést hozott a Kúria a boltok vasárnapi nyitva tartása ügyében. Eddig vitatéma volt, hogy a hét végén is nyitva tartó plázák üzletei milyen megítélés alá esnek egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során.
Az új törvénykönyv lehetőséget ad minden, a kereskedelemben működő munkáltatónak a vasárnapi rendes munkaidő elrendelésére, ugyanakkor ebben az esetben 50 százaléknyi bérpótlékot is fizetni kell a dolgozónak. A rendeltetésüknél fogva a hét utolsó napján is nyitva tartó üzletekben viszont nem jár pluszpénz a munkavállalónak - olvasható a Magyar Nemzetben.
Rendeltetésszerű működés
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára elmondta, hogy a Munka törvénykönyve a vasárnapi munkavégzést kétféleképpen szabályozza. Kimondja, hogy vannak intézmények, amelyek vasárnap is rendeltetésszerűen működnek, egyebek között a rendőrség, a tűzoltóság, vagy a kórházak, míg a kereskedelemből ide sorolhatóak a benzinkutak. A törvény szerint aki nem rendeltetésszerűen végzi a tevékenységét vasárnap, de ki akar nyitni, mert kereskedő vagy gyártóüzem, az fizessen 50 százalékkal több bért a dolgozóinak, de emellett a heti két szabadnap jár. Közölte, a kereskedelem elfogadta és betartotta ezeket az előírásokat, amelyek már a régi törvénykönyvben is szerepeltek.
A főtitkár meglepőnek nevezte a Kúria ítéletét, mert eszerint a kereskedelem az eddigi jogértelmezésekkel szemben rendeltetésszerűen működik vasárnap, és így valóban nem kötelező bérpótlékot adni. A Kúria ezzel a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó eddigi jogértelmezést változtatta meg, ugyanakkor azt nem mondja, hogy tilos vasárnapi bérpótlékot adni - tette hozzá. A kereskedők jelenleg mérlegelik a kialakult helyzetet. A munkaügyi ellenőrzéseken és a bíróságokon korábban olyan döntések születtek, hogy a kereskedelemben a vasárnapi nyitva tartás nem rendeltetésszerű - mondta Vámos György. Megjegyezte: ha egy cég a Kúria döntése alapján úgy dönt, hogy nem fizet vasárnapi pótlékot, egy esetleges munkaügyi pert később biztosan elveszít a dolgozóval szemben.
Sálinger József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint a Kúria döntéséből nem következik az, hogy átalakul az eddig kialakult gyakorlat, és mostantól nem kell bérpótlékot fizetni. Hozzátette: megdöbbenéssel fogadták a hírt, és mindenképpen szeretnék megvédeni a dolgozóknak a hétvégi munkáért járó plusz juttatást. A szakszervezet munkajogászaival a következő napokban alakítja ki a részletes álláspontját.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
20 perce
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
36 perce
-
Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
körülbelül 1 órája
-
Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
körülbelül 1 órája
-
Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
2 órája
-
Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
2 órája
-
A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
3 órája
- Nem késett sokat, itt van Ókovács Szilveszter reakciója a kirúgására
- Sok minden kijönne a szent tehén költségéből
- Nagy Ervin hosszan sorolta, miért távolították el Ókovács Szilvesztert
- Máris megjelent a fontos irat az Alkotmánybíróság új elnökéről
- Lesz mit elemeznie Lannert Juditnak: átfogó kép érkezett a magyar közoktatásból
- Berlinbe utazik, elsőként gratulált a szerb Diáklistának Magyar Péter
- Kiderült, legfeljebb hány embert rúghatnak ki a közmédiától
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde mai első félidejében.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
A Balatont már a téli csapadék sem mentheti meg?
12:41
-
Csúszik a dollár árfolyama lefelé, az amerikai választásokra figyelemmel
12:24
-
Melyek a legvendégszeretőbb országok 2026-ban?
12:03
-
A magyar háztartások közel felében van olyan műszaki hiba, aminek elhárítására nem találnak szakembert
11:47
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre. 
