1p
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnap azt kérte a hallgatói érdekképviseletektől, hogy kedd helyett már hétfőn üljenek össze, hogy bemutathassák a tandíj- és keretszám-mentes felsőoktatási koncepciójukat. A miniszter kezét Orbán Viktor vezette a javaslatcsomag összeállításakor. Sosem találná ki, kik voltak a diákok a romkocsmában - eláruljuk.

Orbán Viktor megírta, mi legyen a felsőoktatással

Az emberierőforrás-miniszter a vasárnapi kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: Orbán Viktor levelet írt, melyben arra kérte Balog Zoltánt, hogy a célok megtartása mellett tisztázza le, egyszerűsítse le korábbi előterjesztését. Orbán megírta azokat az elveket és elvárásokat, amelyek mentén a felsőoktatás átalakítását meg kell tenni - bár Balog szavai szerint eddig is ezen elvek mentén terveztek.

A keretszámrendszer a miniszter szavai szerint nem korrekt dolog azokkal szemben, akik valóban tanulni szeretnének, minőségi oktatáshoz akarnak jutni - éppen ezért eltörlik.

Mindazokat a támogatási formákat, amelyek elehetővé teszik hogy ne kelljen tandíjat bevezetni, összevonják, hogy átláthatóbb, egyértelműbb legyen a rendszer.

Az egyetlen konkrétum: aki itthon helyezkedik el, nem fizet

Balog Zoltán azt mondta: a felvételihez a jövőben nem pénz, hanem minőség kell, a diákokkal szemben megfogalmazott egyetlen elvárás, hogy szerezzenek diplomát, és ha megszerezték, nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon kívánnak elhelyezkedni - akár az állami, akár a versenyszférában. Aki ezt megteszi, annak a kormány kifizeti a tanulmányait.

Balog Zoltán arra kérte a HÖOK elnökségét, hogy ne a korábban megbeszélt kedden, hanem már hétfőn találkozzanak. (A rektori konferencia elnökségével már a múlt héten egyeztetett a miniszter.) Ha a találkozó a diákokkal létrejön, akkor a szerdai kormányülés után végleges döntésekről szóló bejelentéseket tud tenni a kormány.

A tandíjmentes felsőoktatás részleteiről azonban addig nem kívánnak beszélni, a témában feltett konkrét kérdésekre a sajtótájékoztatón nem kívánt válaszolni a miniszter és a kormányszóvivő sem.

Az előzmények

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának eredeti javaslata alapján jövőre jelentősen csökkentek volna az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetek volna részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint  46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhették volna meg tanulmányaikat.

Orbán Viktor pénteken Brüsszelben azt mondta, hogy nem érti a felhorgadást, hiszen még nem hoztak döntést a felsőoktatási keretszámokról, így nincs mit bírálni. Azt kérte a jelenlévőktől, hogy legyenek türelemmel, mert a kormány a jövő héten rendeletet hoz, de arról még folynak az egyeztetések.

Megvan, kikkel egyeztetett a kocsmában Orbán

Szombaton aztán a miniszterelnök egy "elegáns romkocsma félhomályában" beszélgetett diákokkal, ezután azt mondta: a keretszámszabályozás rendszerét el kell törölni. A kormányfő megértette, hogy "akik elérik a minőségi korlátait annak, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba, ott rendesen végzik a tanulmányaikat, és itthon akarnak dolgozni, no, nekik mindenféle adósságteher nélkül ingyenessé kell tenni a felsőoktatást. Ez lehetséges" - mondta.

Eddig nem lehetett tudni, hogy kivel egyeztetett a romkocsmában Orbán Viktor, sem a HÖOK, sem a Hallgatói Hálózat képviselőit nem hívták meg, egyik szervezet sem delegált senkit az eseményre. A vasárnapi kormányszóvivői sajtótájékoztatón végül kiderült, nem mondható, hogy a miniszterelnök az oroszlán barlangjába merészkedett volna: a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas tagjaival beszélte meg a felsőoktatás kérdéseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG