A Magyar Nemzet összeállítása szerint eddig a dolgozók egy-két százaléka jelezte a munkáltatójának, hogy túl soknak tartja a fizetése felvételéért levont összeget, így valamiféle megoldást vár. A szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő néhány hónapban tovább emelkedhet az elégedetlen dolgozók és ezzel együtt a fizetésüket készpénzben kérők száma, ha addig nem születik valamilyen megoldás a gondjaikra.
A szakemberek szerint a munkavállalóknak minden joguk megvan ahhoz, hogy a bankszámlájuk helyett a kezükbe kérjék a pénzt, mivel a munka törvénykönyve lehetővé teszi a munkabér készpénzes és átutalással történő kifizetését is.
Szűcs László, a Réti, Antall és Társai PwC Legal ügyvédje a lapnak elmondta, hogy a munkáltatónak még akkor is ki kell fizetnie készpénzben a munkabért, ha a munkaszerződésben benne van, hogy a kifizetés átutalással történik. Igaz, ebben az esetben felmerülhet, hogy a dolgozónak meg kell térítenie azt a költséget, amennyibe a cégnek a készpénzes fizetés kerül. Ha a munkaszerződésben nincs átutalásra vonatkozó kitétel, akkor természetesen a cég nem folyamodhat semmilyen kártérítésért.
A kormány is lépni készül
Nemrég Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótervekkel kapcsolatban elmondta: a kártyás vásárlásokra vonatkozó tranzakciós illetéket várhatóan eltörlik. Ez mérsékelheti a bankolás egyébként horribilis mértékben emelkedő költségeit.
Azok számára is keresnek megoldást, akik ragaszkodnak a készpénzfelvételhez: több forgatókönyv is van arra. hogy az átlagjövedelem erejéig ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét biztosítsák a banki ügyfelek számára. Az azonban a korábbi tapasztalatok alapján biztosnak tűnik: ha újabb terheket varrnak a bankok nyakába. a pénzintézetek azt valahol máshol szedik be az ügyfeleken. A szektor vezetői már több alkalommal jelezték: újabb sarcokat a bankok nem képesek elviselni.