2p
Őskori módszerekkel tanítunk, egy kis változással néhány év alatt kitermelnénk a hiányzó szakember-mennyiséget.

Arról már korábban is rengeteget írtunk, hogy a magyar informatikai oktatás és szektor több sebből vérzik: az alulfizetett szakemberek külföldre vándorolnak, ráadásul az egyetemi oktatás színvonala is lemaradóban van. Emiatt ma már mintegy 22 ezer munkahely áll betöltetlenül az informatikai szektorban, az etikus hackereket képző NetAcademia szerint azonban egy új módszerrel ezt a problémát akár három év alatt is meg lehetne szüntetni, közölte az Oktatóközpont a Privátbankár.hu-val.

Bárki lehet informatikus

A központ még 2008-ban indította el az IT-képzéseket nyújtó IT-Factoryt, most pedig egy új oktatási módszert készülnek bevezetni: hamarosan ugyanis bárki számára elérhető online kurzusokat indítanak, így akárki szerezhet majd informatikai végzettséget, anélkül, hogy a leckéket diákként, tantermekben ülve kellene végighallgatnia. A korábbi rendszerben a professzionális informatikus képzések ugyanis csak tantermi oktatás keretében voltak elérhetők, tanfolyamonként átlagosan 400 ezer forintos áron. Egy online kurzust azonban akár több ezer ember is hallgathat egy időben.

„A piaci trendeket figyelembe véve éves szinten 20 tanfolyamot indítunk három fő témakör köré csoportosítva. Ezek a fejlesztői, üzemeltetői, valamint az etikus hekker képzések. Az oktatás valós időben, az online képzési keretrendszeren keresztül zajlik, így bárhonnan elvégezhető. A tematikát a tervek szerint folyamatosan igazítjuk a piaci igényekhez, így évente akár 60-70 százalékban frissül majd a tananyag" – tette hozzá Fóti Marcell, NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

Nincs ötleted a hétvégére? Tanulj programozni!

Az online kurzusok mellett az internet is szép számmal kínál lehetőségeket azoknak, akik belevetnék magukat a programozás rejtelmeibe két kimutatás között, vagy épp egy eseménytelen hétvégén. Ezekből szedtük össze a legjobbakat, korábbi cikkünket a témában itt olvashatod a Privátbankár.hu-n.>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG