3p
200-300 milliárd forinttal is nőhet a költségvetés bevétele egy-két éven belül, ha betöltik a jelenleg mintegy 10 ezer szabad információs és kommunikációs technológiai (IKT) állást Magyarországon.
Az infokommunikációs iparág a hazai össztermék mintegy 10-12 százalékát adja, a magyar szoftverexport a 3 évvel ezelőtti 200 milliárd forintról 300 milliárd forintra nőtt minden szektorban.

Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint ennek feltétele, hogy a kormány megfelelő forrásokat biztosítson a kis- és középvállalatok (kkv) digitális transzformációjára, az IKT-megoldások minél szélesebb körű alkalmazására, valamint az informatikai oktatásra és szakképzésre.

10 milliárd forint helyett sokkal több pénz kellene

Az IVSZ elnöke szerint ehhez a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a tervezett néhány tízmilliárd forint helyett mintegy 100 milliárd forintra lenne szükség.

 

A magyar piacról mintegy 10 ezer szakember hiányzik >>>

Vityi Péter, az IVSZ alelnöke megjegyezte, hogy az informatika versenyképességi előnye korábban a termelési hatékonyság növeléséről, költségcsökkentésről szólt. A digitális transzformáció eljövetelével már másképp gondolkoznak erről, mivel a versenyképességet - Magyarországon - le lehet fordítani exportképességre is - mondta. A kiindulópont az innováció, egy új ötlet, majd kell megfelelő számú szakember, hogy termék legyen belőle, ezt követően szükség van finanszírozásra, hogy elkezdődjön a gyártás, majd világpiaci növekedésre, amivel nemzetközi sikereket lehet elérni - sorolta. 

Gazdaságpolitikai szempontból kérdés, hogy termel-e hasznot és generál-e munkahelyeket az innováció - mondta. Kérdés az is, hogy lehet-e irányítani az innovációt, kiválasztani olyan technológiákat, ahol Magyarországnak jó esélye van a világpiacon. Utalt a McKinsey nemzetközi tanácsadócég tanulmányára, amely 12 olyan technológiát sorolt fel, amik 2020-ig jelentős gazdasági átrendeződést fognak gyakorolni a világpiacon. Ezek között van egyebek mellett a háromdimenziós nyomtatás, a dolgok internete (Internet of Things, IoT), valamint az új olajkutatási technológiák. Magyarországnak a pályázati források elosztásánál az IVSZ javaslata szerint az IoT technológiára kellene fókuszálnia, mivel ez a terület több, IKT és nem-IKT jellegű iparágat érint, azaz ösztönözné a vállalatok digitális transzformációját – tette hozzá az IVSZ alelnöke. 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG