2p
Lapinformáció szerint sztrájkra készül a Tesco áruházlánc online bevásárló szolgáltatásában dolgozó több száz alkalmazott, mert a cég csak ott emelné a béreket, ahol a dolgozói elvándorlás veszélyezteti a kiszállítás napi működését.

A Magyar Idők információi szerint márciusban egyszerre tagadnák meg a munkavégzést az online bevásárló szolgáltatásában dolgozók, ha nem sikerül olyan béremelést kiharcolni, ami arányban áll a napi fogyasztási cikkek internetes értékesítésében elért tavalyi rekorderedménnyel. A lap úgy tudja, a vállalat londoni központja az online eladások ugrásszerű növekedése miatt az egész közép-európai régióban a bérek 14 százalékos emelését írta elő a kiszállítást végző sofőröknek.

Szegeden nem emelnék a béreket

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke azt mondta, a központilag elrendelt béremelés ellenére a Tesco csupán Budapesten és Győrben növelné a sofőrök fizetését, míg Szegeden nem, mondván, hogy ott nincs annyi jobban fizető munkalehetőség a távozást tervezőknek. A szakszervezeti vezető szerint ez elfogadhatatlan, főként azért, mert a bruttó 160-180 ezer forintot kereső fővárosi gépkocsivezetőkhöz képest a szegediek eleve 10-12 százalékkal alacsonyabb bért kapnak.

A Tesco a Magyar Idők megkeresésére azt közölte: a cég mindent megtesz azért, hogy munkavállalói számára versenyképes bérezést tudjon biztosítani.

9 milliárdos online forgalom

A lap információi szerint az üzletág értékesítése a február végén záruló 2015-ös üzleti évben 9 milliárd forint körül alakul, ami 10-15 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. A Tesco internetes eladásainak 80 százalékát Budapestről bonyolítják.

Végre rájöttek, hogy lehet itthon tartani a magyarokat

A kereskedelmi szektorban egyébként beindult a béremelési hullám: a Kika januártól bruttó 15 ezer forinttal emelte dolgozói fizetését - így harcolnak a munkaerőhiány ellen. Korábban az Auchan áruházlánc emelte átlagosan tíz százalékkal a dolgozói béreket hasonló megfontolásból.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG