A Fellowes cég „Védje adatait!” programja két kutatással kívánt reális képet adni a hazai kis- és középvállalkozások iratkezelési szokásairól, és egyben felhívni a figyelmet az adatlopás veszélyeire. Kétszáz hazai kkv reprezentatívnak tekinthető felmérése rámutatott arra, hogy noha a cégek zöme, 91 százaléka elégedett adatai és iratai kezelésével és nem tart az adatlopástól, 17 százalékukat mégis érte már kár emiatt. Kiderült az is, hogy noha a vállalkozások 91 százalékánál fellelhetők bizalmas jellegű dokumentumok, negyedüknél még nincs semmiféle előírás az iratok kezelésére vonatkozóan.
Kuka kutatás
Ez utóbbi aránnyal összecseng az ún. „bin research” kutatás eredménye is. A kutatók szelektíven gyűjtött, de bárki által hozzáférhető, elsősorban irodai papírhulladékot néztek át és válogatták ki közülük azokat az iratokat, amelyek megsemmisítés híján alkalmat adhatnak a visszaélésre. Az átnézett 763 kg papírhulladékból 173 kg (23%) tartalmazott adatlopásra alkalmat adó adatokat. Ennek zöme, 135 kg, 9 vállalattól származott.
Az információ a konkurencia és betörők álma
Volt közöttük patika, több évre visszamenő napi forgalmi és zárási adatokkal. Bár ezt a hanyag iratkezelést a jogszabályok nem szankcionálják, könnyű belátni, hogy az adatok a konkurens patikák számára versenyelőnyt jelenthetnének, és pontos információt adnak arra nézve is, hogy mikor lenne érdemes betörni az adott gyógyszertárba.
Egy tervezőiroda számos épületrajzi terve, statikai számításai, alaprajzai kerültek a hulladékok közé, amelyeket ráadásul egy nemzetgazdasági szempontból stratégiai fontosságú cégnek készítettek.
A hulladékok között ingatlanos cég iratai tulajdoni lapoktól kezdve értékbecsléseken át éppúgy megtalálható volt, mint egy nonprofit kft. EU-s pályázati pénzekből megvalósuló projektjének teljes menete, a kifizetésektől a telefonos híváslistákig.
Rengeteg személyes adat a kukában landolt
Nagy arányban kerültek elő oktatási intézményektől a hallgatók minden személyes adatát tartalmazó diákigazolvány-igénylők, bizonyítványok, személyigazolvány-másolatok, hallgatói szerződések.
Egy fejvadász cég négy év alatt nála felgyűlt önéletrajzot dobott ki megsemmisítés nélkül, a pályázók összes személyes adataival, sőt még az értékelés is szerepelt az önéletrajzokon. Eközben honlapján teljes körű adatvédelmet ígért, igaz, jogi szempontból azt sem helytállóan.
Bár zömmel irodaházakból származó hulladékot vizsgáltak át a kutatók, mégis kerültek közéjük lakossági iratok is, bankszámlakivonatok, szolgáltatói számlák és értesítők, csekkek, adó- és orvosi papírok. Akadt olyan öttagú család, amelynek teljes profilját össze lehetne rakni a róluk fellelt dokumentumok alapján.
Kémek és identitás tolvajok előnyben
A hulladék között talált iratok jelentős része nem csak üzleti kémkedésre vagy identitáslopásra ad kiváló lehetőséget, hanem a bizalmas információk hanyag kezelése komoly jogi szankciókkal is járhat. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hasonló esetben szabott már ki 10 millió forint összegű bírságot, amelyet a bíróság is jóváhagyott. Emellett potenciális kockázatot jelenthetnek az érintett magánszemélyek által indítható perek, amelyek a reputáció veszteségen túl kártérítést is vonhatnak maguk után. A személyes iratok hanyag kezelése akár büntetőjogi következményekkel járhat, ez esetben az ügyvezetőket, illetve egyéb felelős személyeket akár két éves szabadságvesztés büntetés fenyegetheti, de a bíróság az érintett céggel szemben is alkalmazhat szankciókat.
Jövő év márciusától az érintett magánszemélyek ráadásul sérelemdíj formájában is igényt tarthatnak kártérítésre, nem beszélve arról az erkölcsi vagy anyagi kárról, amit egy felelőtlenül, megsemmisítés nélkül kidobott irat okozhat, ha illetéktelen kezekbe kerül” – mondta el dr. Halász Bálint információtechnológiával foglalkozó ügyvéd, a Bird&Bird nemzetközi ügyvédi irodától.
Egy hulladékgyűjtő telepen kutatók 763 kg szelektíven gyűjtött papírhulladékot néztek át, amelyből 173 kg bizalmas jellegű, visszaélésre alkalmat adó irat került elő, amihez bárki hozzáférhetett volna. Ez azt jelenti, hogy a kidobott szemét 23 százaléka – megsemmisítés híján – az adatlopás veszélyét és jelentős jogi kockázatot is hordoz. Hasonlóért 10 milliós bírságot is kiszabtak már.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zelenszkij menesztette a védelmi minisztert, tüntetnek az ukrán nagyvárosokban
42 perce
-
Korrigált az OTP a tőzsdén, már 45 ezer forint felett az árfolyam
körülbelül 1 órája
-
Ma még tankolhat a korábbi hatósági ár alatt, pénteken már nem biztos
2 órája
-
Haaland öltönye és Szoboszlai csodanadrágja: így lesznek divatikonok a sztárfocistákból
2 órája
-
Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
2 órája
-
Egy-két hónapon belül orosz hamis zászlós művelet jöhet a volt lengyel védelmi miniszter szerint
3 órája
-
Zuhanás az ázsiai tőzsdéken, csökkenéssel nyitott London is
4 órája
Mfor.hu Top24
- A jövő héten is összeül a parlament, rendkívüli ügyekben
- Ligeti Miklós: Szijjártó Péter esete a 'forgóajtó-jelenség'
- Kiderült, mennyi pénzt kerestek az állami megrendeléseken Balásy Gyula cégeinek dolgozói
- Rendkívüli a sebesség, ahogy Szabó Bence kiemelt pozíciót kapott a Belügyminisztériumban
- Pert vesztett a Nobel-díjas Krausz Ferenc
- Örülhet Magyar Péter? Kiderült, mi pörgetheti fel a magyar gazdaságot
- Belülről kapott kritikát Szijjártó Péter a lemondása miatt
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Visszhangzik a magyar sajtó a 107 eurós törölközőtől – valóban drágább a horvát tengerpart a Balatonnál? 2026. július 12. 16:49
- Magyar Péter Zsolt bácsiról és december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is vallott 2026. július 12. 09:13
- Vörös posztó volt az Európai Unió szemében, a kormány módosította a közbeszerzések rendszerét 2026. július 13. 17:13
- Vitézy Dávid nem a levegőbe beszélt: augusztus 1-jén megnyílik a bezárt vasútvonal 2026. július 12. 11:43
Havi top
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
- Egészen csúnyán átfordult a forint 2026. július 8. 07:14
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Korrigált az OTP a tőzsdén, már 45 ezer forint felett az árfolyam
A Mol-papírok viszont veszítettek értékükből.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Ma még tankolhat a korábbi hatósági ár alatt, pénteken már nem biztos
Drágul a benzin és a dízel is.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Wimbledon újabb milliárdos csemegéje: Jessica Pegula, a sportbirodalom örököse2026. július 15. 07:16 -
Jön az euró, mit jelent ez a vagyonos rétegnek?2026. július 15. 06:42 -
Messi utolsó tánca vagy Anglia 60 éves álma: melyik döntő hozna többet a futballbiznisznek?2026. július 15. 05:58 -
Milliárdosok adnának kezdőtőkét amerikai gyerekeknek2026. július 14. 15:26 -
A Palantir-vezér szerint az AI tovább növelheti a társadalmi egyenlőtlenségeket2026. július 14. 11:51
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány idején nagyot zuhant a tudósok szabadsága, a politikai befolyás nélküli munka lehetősége
11:57
-
A cégek imádják az MI-t, de van egy kis baj
11:44
-
A háborús konfliktusok miatt egyetlen régió akadt, amely több külföldi befektetést tudott vonzani 2026-ban
10:47
-
Orbán Viktor gyakran beszélt haldokló Európáról, ugyanakkor a számok szerint van jövője a kontinensnek
10:31
-
Soha nem adtak még el ennyien befektetési lakást
10:11
Turizmus Online cikkei
-
Szélsőséges tengerszint-változás az Adrián
09:30
-
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában
09:00
-
Baglyok minden mennyiségben: már szavazhat az év madarára
08:09
-
Újra megkoronázzák Mária Teréziát Pozsonyban
08:02
-
Reptéri fennakadások London környékén: megbénult a Gatwick, pórul járt easyJet utasok a Standsteden
07:59
A vidék hírei
-
OTDK-dicsőségfalat avattak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen
11:56
-
764 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon májusban
11:38
-
Orbánért miséző pap: „Magyar Péter a Sátán eszköze”
10:13
-
Új szakaszába lépett az egri elkerülő út ügye: kiírták a tervezési közbeszerzést
09:36
-
Figyelmeztet a tisztifőorvos: veszélyes lehet az állatoknak szánt féreghajtók alkalmazása daganatos betegségek kezelésére
07:03
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
top 24
-
Tömegével jelentettek vészhelyzetet a gatwicki repülőtéren
2026. július 15. 17:19
-
Elhúztak a legnagyobb devizák a forint mellett reggelre
2026. július 16. 07:16
-
Anglia a 85. percig vezetet a vb-elődöntőben, aztán jött a dráma
2026. július 16. 06:51
-
Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
2026. július 15. 18:29
-
Közös döntőnézés Magyar Péterrel? Az utca embere a foci-vb-ről
2026. július 15. 14:46



