5p
KKV
Évente több tízezer magánember alapítja meg első vállalkozását, ám ezeknek a cégeknek a 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a divatos értelemben használt „startup” vállalkozássá. A leggyakrabban ugyanazok a régi arcok próbálkoznak - és nem ott, ahol a legnagyobb a siker esélye.

Nem minden startup, ami induló vállalkozás?

A "startup" alapvetően csak annyit tesz, hogy induló vállalkozás, a kifejezés azonban manapság ennél jóval bővebb tartalommal bír, és sokkal inkább kapcsolódik a sikeresség fogalmához is. Az Opten összeállítása szerint ma startup vállalkozásról általában akkor beszélhetünk, amikor egy kezdő vállalkozás olyan innovatív szellemi tőkével vagy technológiával rendelkezik, amely magas fejlődési potenciált rejt magában. Legszűkebb értelemben akkor beszélünk startupról, amikor egy tulajdonosi kör először dönt cégalapítás mellett, és olyan vállalkozásba fog, amelyik nagy növekedési potenciáljánál fogva felkelti a befektetők figyelmét.

Annak megítélése azonban, hogy a cég potenciálja mekkora, nem egyszerű feladat. Több évnyi cégadatot elemezve viszont már kiszámítható, hogy ezen cégek hány százaléka vált eredményei alapján gazdasági tényezővé, illetve hány jutott el odáig, hogy ha eredményt nem is, de egy külföldi befektetőt vagy egy komolyabb tőkeemelést fel tud mutatni.

Új vállalkozás, régi vállalkozó

Az utóbbi néhány évben számos sikertörténetet lehetett hallani hazai és nemzetközi startup vállalkozásokról, többek között ez is erősítette az arányaiban amúgy is magas cégalapítási kedvet. „A cégalapításoknak csak a harmada köthető olyan újdonsült tulajdonosokhoz, akik életükben először kezdenek vállalkozásba. Tehát az igazi kezdő vállalkozók aránya rendkívül alacsony, s ez az egészségtelen hazai cégstruktúra újabb bizonyítéka” – mondja Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.

Kicsiben kezdik - aztán úgy is maradnak

A statisztikák szerint sajnos ezeknek a cégeknek csak a töredékéből lesz említésre méltó vállalat Magyarországon, a nemzetközi színtéren pedig még kritikusabb a helyzet. A friss tulajdonosok kevesebb mint 1 százaléka büszkélkedhet azzal, hogy cégének árbevétele három éven belül kinőtte a nemzetközi mikrovállalkozás kategóriát, a közép- és nagyvállalatok aránya pedig már gyakorlatilag nem is mérhető.

A friss tulajdonosok cégeinek csak fele számolt be értékesítési forgalomról három év után, de ezen beszámolók 60 százalékában az árbevétel a 10 millió forintot sem éri el, 100 millió forint feletti bevétellel pedig már csak az összes vizsgált cég 2 százaléka rendelkezik. „A rendkívül rossz arányok sajnos azt sugallják, hogy a kezdő vállalkozások is csak a hazai cégstruktúra elaprózottságát és fluktuációját növelik” – mondja az Opten ügyvezetője.

A tőkeemelésnél szebb a kép

Valamivel jobb a helyzet, ha nem árbevétel szerint vizsgáljuk a cégeket, hanem tőkevonzó képességüket tekintjük a startuppá válás kritériumának. Ha azt nézzük, hogy a társaságok hajtottak-e végre komolyabb – legalább 5 millió forintos – tőkeemelést, vagy tulajdonosi szerkezetükbe került-e be külföldi cég vagy magánszemély, azt tapasztaljuk, hogy a kezdő cégek 3,5 százalékánál történt ilyen pozitív változás a cég működésének első három évében” – mondja Tóth Tamás.

Ahol nagy a siker esélye, ott próbálkoznak a legkevesebben

Ágazati szempontból sem kecsegtető a helyzet, a startup cégek egyik fontos jellemzője lenne ugyanis az innováció, amit jól kiaknázva növekedési pályára állhatna a cég. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy jellemzően az innovatív szellemi tőkére építő vállalkozások lehetnek sikeresek. Az utóbbi években túlnyomó részt az informatika, az infokommunikáció és a tudományos tevékenységben újat alkotó vállalatok lehettek sikeresek. A hazai adatokat vizsgálva azonban sajnos az látszik, hogy ezekben az ágazatokban – az ott működő összes cég számához képest viszonyítva – rendkívül alacsony a startupok aránya.

„Magyarországon főleg a kereskedelemben és a logisztikában magas a friss cégtulajdonosok aránya, ami pozitív dolog ezekre a szektorokra nézve, csakhogy ezekben az ágazatokban az innovatív megoldásoknak és a paradigmaváltásnak kisebb a relevanciája és a valószínűsége – mondja az Opten igazgatója.

Top 10 - a legnagyobb árbevételű, kezdő vállalkozó által alapított cégek
(2012-es árbevétel szerint, 2009 óta alapított cégek)

Cégnév

Alapítás

Székhely (megye)

Ágazat

Árbevétel (eFt)

Adózott eredmény (eFt)

Food & Drinks Hungary Kft.

2010

Veszprém

Kereskedelem

7 594 750

153 232

PANNON TOBACCO Kft.

2010

Főváros

Kereskedelem

6 021 879

123 068

TIBUKAKER Kft.

2012

Főváros

Kereskedelem

5 986 320

-8 769

KLANEX Kft.

2012

Pest

Kereskedelem

5 363 084

325 327

FERROTRANSZ-Hungary Kft.

2011

Pest

Kereskedelem

5 301 941

144 128

COP METAL TRADE Kft.

2012

Főváros

Kereskedelem

5 191 494

2 764

Pgery Trading Kft.

2010

Komárom-Esztergom

Kereskedelem

5 172 003

6 461

Ital Magyarország Kft.

2010

Főváros

Kereskedelem

4 093 221

43 842

ASSANA TRADE Kft.

2011

Hajdú-Bihar

Kereskedelem

3 398 005

56 268

Best Meat International Kft.

2010

Pest

Kereskedelem

3 348 985

1 632

Forrás: Opten
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG