2p
KKV
A szakszervezet eltűnt szabadságokról és ki nem fizetett pénzről beszél. A cégvezető szerint minden jogszerű volt.

Vizsgálatot követel, és ha szükséges jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál a szerinte eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében – közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) az MTI-vel.


A BTDSZ hónapok óta várja, ám eddig nem kapott választ az ügyben – olvasható a közleményükben. A szakszervezet azután kért magyarázatot a cégvezetéstől, hogy többször, több dolgozó is jelezte: a tavaly bennragadt szabadságát nem fizették ki, állítólag áthozták erre az évre, bár nem kérték a beleegyezését. Az érdekvédők attól tartanak, hogy a szabadságból megmaradt pénzeket jogtalanul másra használta a cég, de szerintük már az sem jogszerű, hogy úgy hozták át a megmaradt napokat erre az évre, hogy nincs róla dokumentáció.

A BTDSZ közleménye szerint többször kezdeményeztek egyeztetést, de az SZKT vezetője nem adott lehetőséget a megbeszélésre. A felügyelőbizottságnál kértek vizsgálatot, és ha szükséges, a jogi lépéseket is megteszik. A szakszervezet elvárja, hogy nevezzék meg a felelősöket, és legyen jogi következménye is a jogszerűtlenségnek.

Tóth István Tibor az SZKT ügyvezető igazgatója közleményben reagált az MTI megkeresésére. Ebben azt írta, a szabadságok elszámolására a társaságnak külön kerete nincs, így azt másra felhasználni nem lehetett. Többen voltak, akik előre tervezett szabadnapjukon dolgoztak, amiért munkabért kaptak, így a cégnek megtakarítása nem keletkezett.

Ezért a ki nem vett, fel nem használt, a dolgozók által tartalékolt szabadságokat át kellett hozni erre az évre, ezt a kollégák munkabérjegyzékén feltüntették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG