1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

KKV
Főként a gazdaság lassulása és a heti bankpánik miatt a kínai vállalkozók és bankárok pesszimistán látják lehetőségeiket.

A kínai központi bank (PBoC) hétvégén nyilvánosságra hozott jelentése szerint a kínai vállalkozók gazdasági fejlődésbe vetett általános bizalma a második negyedévben gyengülést mutat: az előző három hónaphoz képest június végére 4,2 ponttal, 63,8 pontra csökkent. Ez 3,7 ponttal alacsonyabb a 2012 azonos időszakinál. A több tucat iparágban mintegy ötezer vállalkozó véleményét tükröző felmérés rámutat: a megkérdezettek mindinkább aggódnak az ország makrogazdasági teljesítménye miatt, 36,4 százalék annak gyengülését érzékeli.

A bizalom gyengülésének trendjét tükrözi a központi bank egy független, banki szakemberek véleményét felmérő negyedéves jelentése is. A pénzügyi szféra több mint 3100 képviselőjének bevonásával készített tanulmány szerint az ágazat gazdaságba vetett általános bizalma a korábbi negyedévhez képest 8,1 ponttal, 64,1 pontra csökkent, és a 2012-es értéknél is 5,7 ponttal alacsonyabb. Kevesebben ítélték jövedelmezőnek, az ezt mérő mutató a korábbi három hónaphoz képest 2,5 ponttal, 77,3 pontra csökkent.

A PBoC szerint a bizalmi mutatók visszaesésének fő oka a gazdaság általános lassulása minden iparágban. Számos - főképp kis- és közepes - vállalkozás szembesül mind komolyabb finanszírozási és működési nehézségekkel, a bankok a központi vezetőség szűkös hitelfelvételt engedélyező politikája, rosszhitel-állományuk potenciális növekedése miatt aggódhatnak. A gazdasági helyzet jelentős változása a közeljövőben nem valószínű, így a mutatók további csökkenésére lehet számítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG