A GVH közleményében kiemeli, a vállalat 2011 áprilisa és 2013 júniusa között a Reduline 36® termékével kapcsolatban intenzív reklámkampányt folytatott. A Versenyhivatal – figyelembe véve az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal tájékoztatását – megállapította, hogy a Magyarországon orvostechnikai eszközként forgalomba hozott Reduline 36® termék gyógyászati segédeszköznek is minősül, így a termék hirdetésére vonatkoznak az ágazati, további reklámozási előírásokat részletező törvény előírásai is.
Mi volt a gond a reklámmal?
A GVH döntése szerint a TV Brands Kft. a terméket nem a termékkategóriára vonatkozó speciális szabályoknak megfelelően reklámozta, egyes kötelező tájékoztatási elemeket nem jelenített meg.
Továbbá az „Önnek nem kell mást tennie, csak folytatni a kúrát, és rendszeresen bevenni napi 2x2 kapszulát.” szlogennel hirdette, amely ellentétes a használati útmutatóban szereplő előírásokkal, így azt az üzenetet közvetítette a fogyasztók felé, hogy a termék alkalmazásával megerőltetés, diéta és testmozgás nélkül is le lehet fogyni. A GVH azt is kifogásolta, hogy a kapszulát a természetesség tulajdonságával ruházta fel, arról adott tájékoztatást, hogy a termék „természetes módszer”, illetve abban „100% természetes hatóanyag” található, azonban a Reduline 36® egyes összetevői vegyi, kémiai átalakításon esnek át.
Sérülékeny túlsúlyosak
A GVH Versenytanácsa megtiltotta a jogsértő magatartások további folytatását, és 10 millió forint bírságot szabott ki. A GVH a bírság kiszabásakor a reklámköltségekre alapozott.
Súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő reklámok célcsoportja azon sérülékeny fogyasztói kör, akik testtömegükkel való elégedetlenségük révén az átlagosnál kiszolgáltatottabbak, könnyebben befolyásolhatóak.
Enyhítő körülményként értékelte többek között, hogy a TV Brands Kft. a versenyfelügyeleti eljárás megindítását megelőzően megváltoztatta a kereskedelmi gyakorlatát – jegyzi meg a Versenyhivatal.
Látványos a változás a választások óta.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




