1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

KKV
A növénytermesztés és az állattenyésztés után az élelmiszeripar fejlesztésére koncentrál a Bonafarm-csoport, nagyjából ötvenmilliárd forint beruházást terveznek egy új vágóhíd, illetve a Pick szegedi új gyárának megépítésével.

A Napi Gazdaságnak adott interjúban Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy eddig mintegy 24 milliárd forintot fektetett be agrárcégcsoportjának fejlesztésébe, ebből 15 milliárd forint az állattenyésztési ágazat fejlesztését célozta. A cégekből eddig egyetlen forintot sem vont ki 1995 óta, minden eredményt visszaforgatott a vállalkozások fejlesztésére - tette hozzá.

A legalább évi egymillió sertés kapacitású, Bóly-Pécs térségébe tervezett vágóhíd építését egy-két, míg a szegedi beruházást két-három éven belül szeretnék megkezdeni, hiszen különböző időt vesz igénybe a tervezés, az engedélyezési eljárások lefolytatása, illetve a telephelyek megszerzése.

A csoport külföldi tevékenységéről szólva elmondta: Szerbiában van egy kisebb tejipari üzemük, és jelen vannak Romániában is. Most készülnek egy újabb román befektetésre. Az afrikai befektetésük viszont most áll, mivel egy kicsit elbizonytalanodott, hogy szabad-e ilyen megtérülés mellett, bizonytalan politikai környezetben befektetni.

A baranyai Beremendhez közeli Csípőteleken a Bonafarm csoport tagjaként működő Bóly Zrt. 3,5 milliárd forintból alakította ki  Közép-Kelet-Európa legnagyobb és egyik legkorszerűbb tehenészeti telepét. A telepet a héten adta át Csányi Sándor, a rendezvényen Orbán Viktor is beszédet tartott. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott: az is ritka Magyarországon, hogy "falusi legényekből bankárok legyenek".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG