1p
KKV
A magyar munkások legalább megússzák - ötezer osztrák állása viszont megszűnik.

Nem lehet csődeljárással megmenteni a második legnagyobb osztrák építőipari vállalat, az Alpine ausztriai vállalatrészét, így várhatóan regionális egységekre darabolják - derül ki osztrák sajtójelentésekből. A csődeljárás elindításakor valamivel több mint 5,5 millió euró állt a vállalat rendelkezésére, míg a működés fenntartása egyedül a következő két hétben 40 millió euróba került volna. Ebben a helyzetben csak egy megoldás maradt: kisebb regionális építőipari cégek veszik át az Alpine-tól a folyamatban lévő megrendeléseket és a dolgozókat. Az osztrák ORF közszolgálati rádió a csődbiztos közlése alapján arról számolt be, hogy a csődeljárás nem a konszern teljes, 15 ezres dolgozói létszámát érinti, csak a vállalkozás ausztriai részét.

Ahogyan arról a Privátbankár korábban beszámolt, az Alpine mintegy harminc országban van jelen. Ausztrián kívül képviselete van - a többi között - Németországban, számos közép-és kelet-európai országban - köztük Magyarországon -, valamint az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is.

Útilapu

Ausztriában még így is nagyjából ötezer alkalmazott állása kerülhet veszélybe. Az érintett osztrák ágazati szakszervezet szerint a vállalat ezerkétszáz megbízás teljesítését függesztette fel összesen 800 millió euró értékben. Az Alpine csődjének súlyát növeli, hogy összesen ezernégyszáz beszállítója van Ausztriában. Ezért a kormány is bekapcsolódott a károk enyhítésébe. A hétvégi tárgyalásokon a hitelezők, valamint a csődbiztos és a szakszervezetek mellett Rudolf Hundstorfer munkaügyi és Reinhold Mitterlehner gazdasági miniszter is részt vett. Szóba került az is, hogy befektetésösztönző programot indítanak az építőiparban.

 

 


A salzburgi székhelyű, spanyol tulajdonban lévő konszern kedden jelentette be, hogy a csődeljáráson kívüli szanálására tett kísérletek kudarcot vallottak, szerdán kezdeményezte a csődeljárás megindítását. Osztrák sajtóértesülések szerint az Alpine-nak 400 millió euróra lett volna szüksége, de spanyol tulajdonosának, az FCC konszernnek nem állt rendelkezésére a szükséges összeg, így a cég mintegy ötven banki hitelezője sem finanszírozza tovább az Alpine-t. Az év elején még úgy tűnt, hogy sikerül átsegíteni a céget a nehézségeken. Akkor az FCC 250 millió euróval támogatta meg a céget, a bankok további 150 millió euró adósságleírással járultak hozzá az Alpine megerősítéséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG