|
A Hankooknak további bővítéseket kell végrehajtania Európában, és mivel a kontinensen csak Magyarországon működik, jó esély van rá, hogy mindig itt fog fejleszteni - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Dunaújváros Televíziónak, miután a Hankook Magyarország Kft. rácalmási gumigyárában járt. |
|
"A Hankook olyan cég, amelynek komoly ambíciói vannak: világszinten a hasonló termékeket előállító gyárak viszonylatában a hetedik helyen van, és előre akar jutni az ötödik helyre. És miután Európában egyetlen gyáruk van, Dunaújvárosban, ezért ha nőni akarnak, itt is nőniük kell" – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor beszélt a Dunaferről is, azt mondta, a vasmű a magyaroké volt, de 2004-ben eladták. A kedvezőtlen gazdasági folyamatok miatt veszteséges lett a gyár, ezért a tulajdonosok "a leépítés irányába kezdtek araszolni", a kormány pedig megpróbálta visszavásárolni."Nem egészen világos, hogy miért, de nagyon merev ellenállásba ütköztünk, többszöri ajánlattétel után sem tudjuk visszavásárolni (…) amit én nagyon sajnálok" – mondta, hozzátéve: a tárgyalások eredményeképpen jó kapcsolatok jöttek létre. A magyar kormány eltökélt abban, hogy megőrizze a munkahelyeket, így "most már nem is arról beszélünk, hogy hogyan fognak leépíteni (…) hanem fejlesztésekről tárgyalunk". A kormányfő azt is megígérte, hogy a következő ciklusban elkészül a dunaújvárosi futballstadion, amit most a gazdasági válság miatt nem sikerült befejezni. |
Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?
Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.
Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Rendkívül erős nap zajlik a parketten
27 perce
-
Donald Trump elszólta magát, és ebből akár népszavazás, majd az EU bővítése is lehet
39 perce
-
Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
körülbelül 1 órája
-
Javult a megítélésünk, csökkent a hozamszint
körülbelül 1 órája
-
Maratoni évértékelőt tartott Donald Trump
körülbelül 1 órája
-
Ez fájni fog: óriási elbocsátásokat jelentett be a brit sportautó-gyártó
2 órája
-
Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
2 órája
- A magyar katonák iraki missziójáról jelent meg egy új határozat
- Óriási támogatásokat kaptak az akkugyárak, de miért?
- Végre egy jó hír a kutakon, de azért ne rohanjunk még üzemanyagért
- Ettől nagyon félnek az oroszok – a béketárgyalásokat is megakaszthatja
- Mészáros Lőrinc lázasan pakolgatja a cégeit a magántőkealapjai között
- Náci kivégzés megkerült fotói borzolják a kedélyeket Görögországban
- Irtózatos pénzeket fizetünk a magyar államadósságra
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
Mexikó az egyik házigazda lesz a háromból.
-
Trump évi ezer dollár-nyugdíj előtakarékossági hozzájárulást adna a dolgozóknak
14:06
-
Megújul az Osztrák–Magyar Monarchia legendás Riviérája
13:25
-
Drasztikus fogyókúra vár az egyik legendás európai autógyártóra
12:21
-
Komoly razziák jönnek: ezekre a területekre csap le a NAV
12:01
-
Jönnek a gáz- és áramszámlák – így jelenik meg rajtuk a rezsistop
11:39
-
Friss februári TKI index
12:27
-
Utazás kiállítás: élmények, szakmai programok, növekvő látogatószám – Frissítve
12:11
-
A bárányok erről inkább mélyen hallgatnak
11:13
-
INVIA-felmérés az idei nyár foglaltsági adatairól
11:06
-
Új belépő a berlini szállodapiacra: ír életérzés a német főváros szívében
09:43
-
Rekordszámú résztvevővel zajlott az Alpesi Sí Diákolimpia a Mátraszentistváni Síparkban
14:35
-
Medián vs. Nézőpont: egymásnak ellentmondó számok, éles politikai reakciók, Orbán is beszállt
14:14
-
Bódis, Pajtók, plakáttenger, ajánlásgyűjtés és biomassza - beszélgetés fontos kérdésekről
12:24
-
Megkezdődött a Tündérparti lépcsősor felújítása
09:39
-
Median: 55–35-re vezet a Tisza a Fidesz–KDNP előtt
08:27
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán
2026. február 25. 05:43
-
Nézze, mit művelt a forint az éj leple alatt, a kamatcsökkentés után
2026. február 25. 07:15
-
A Barátság kőolajvezeték csütörtökön indulhat újra
2026. február 24. 19:20
-
Ukrajna bekeményit: kedden is megbombázták a Barátság vezeték betáplálási pontját
2026. február 24. 16:20
-
Ha így csapnának le az oroszokra, felállnának a tárgyalóasztaltól
2026. február 24. 19:00
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,77 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. 
