2p
KKV
Enyhül a szabályozás, viszont magasabb adókulccsal kell számolniuk a cégeknek a Mazars szerint.

Ahogy arról már korábban írtunk, tegnap nyújtotta be a Nemzetgazdasági Minisztérium a reklámadó módosításáról szóló javaslatát az Országgyűlésnek. Amennyiben ezt elfogadják, úgy az átalakított szabályzat május 25-től lép majd hatályba. A Mazars szerint ugyanakkor a módosítás kedvező és kedvezőtlen változtatásokat is hoz a vállalatoknak.

Aminek örülhetünk…

A legfontosabb pozitív változás, hogy a reklámozó cégek visszaigényelhetik a 2014-2016-os adóévekre bevallott és megfizetett adót, illetve a 2016-ra jutó adót már eleve nem is kell megfizetni. Az érintetteket az adóhatóság fogja értesíteni a visszatéríthető túlfizetés összegéről, azok azonban, akik a reklám megrendelőjeként voltak adófizetésre kötelezettek, nem vehetik igénybe ezt a kedvezményt.

További segítség, hogy 2017-től a saját célú reklám már nem tartozik majd a törvény hatálya alá, azaz amikor a vállalkozás a saját reklámújságában hirdeti az általa forgalmazott termékeket, így ezek közvetlen költsége után szintén nem kell adót fizetni.

…és aminek kevésbé

Kedvezőtlen változás azonban, hogy a reklámok közzétételének adókulcsa 5,3 százalékról ö százalékra emelkedik, ennek negatív hatása azonban leginkább majd a 2018-as adóévben lesz érezhető. Az évközi módosítás miatt ugyanis a 2017-es év első részére nem kell adót fizetni, a magasabb adómértéket pedig a júniustól decemberig terjedő időszakra kell majd alkalmazni.

Az adózás kétféle formában történhet majd, idéntől megszűnik ugyanis a 0 százalékos adókulcs, helyette 100 millió forintos adóalapig adómentes lesz a reklámozás. Azt is tartalmazza a tervezet, hogy az így biztosított mentesség - feltehetőleg inkább annak 9 százalékos adótartalma - úgynevezett csekély összegű támogatásnak minősül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG