Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, mindeközben a miskolci gyárban bővítik a termelést, amivel több száz új munkahelyet hoznak létre. Részletek >> |
Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a folyamat 2014 végéig zajlik le, és a több mint 4 ezer munkavállalót foglalkoztató hatvani gyárban 120-an dolgoznak az érintett gyártósoron. Ezeknek a munkavállalóknak a gyáron belül azonnal más munkát biztosítanak, és átképzésüket is biztosítják - hangsúlyozta.
A Bosch közleménye szerint 2014-ben az átszervezés ellenére a Bosch a hatvani gyárban továbbra is létszámnövekedést tervez, fenntartva a hatvani Bosch vezető szerepét a gépjármű-elektronika iparágban.
Felhagynak a kristályos napelem gyártásával
Az 1998-ban alapított hatvani gyártóüzem a Bosch-csoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb gyártó központja a világon. Elsősorban vezérlő elektronikákat gyártanak automata sebességváltóhoz, ABS-hez, légzsákhoz, elektrohidraulikus szervóhoz, karosszériaelektronikához, fedélzeti számítógéphez, valamint ESP és tolatóradar szenzorokat és komplett műszerfalakat is.
A Bosch keddi közleményében emlékeztet: 2013 márciusában jelentette be, hogy megszünteti tevékenységét a kristályos napelem szektorban. A lehetséges legtöbb munkahely megtartása érdekében széles körben kerestek befektetőket, elsősorban a kizárólag napelem-technológiával foglalkozó vállalatok között, de megkerestek számos ágazaton kívüli céget is.
Ennek a folyamatnak a keretében a keddi bejelentés szerint a Bosch a cellák és modulok arnstadti gyártásának eladását tervezi a SolarWorld AG részére. A vevő körülbelül 800 dolgozót kíván foglalkoztatni, az erről szóló szerződést a felek kedden írták alá. A gyár egy részét egy további befektető tervezi kibérelni gyógyszeripari termékek gyártására, és ezzel körülbelül 100 munkahelyet hoz létre, már az erről szóló szándéknyilatkozatot is aláírták.
400 embert küldhetnek el
Az arnstadti telephely fennmaradó részében a Bosch a jövőben autóipari termék gyártását tervezi a közlemény szerint, így egy gépjármű-elektronikai termék gyártását Hatvanból a németországi városba telepíti. A Bosch hozzáfűzi: a még fennálló kereskedelmi és szervizkötelezettségek teljesítésére új céget kíván létrehozni, ezzel középtávon további 250 munkahely marad meg.
A SolarWorld az arnstadti gyárra vonatkozó üzleti tervet dolgozott ki, amelyben az arnstadti telephelynek a SolarWorld cégcsoporton belül központi és hosszú távú szerepet szán. A megvalósítás érdekében a Bosch mielőbb megkezdi a tárgyalásokat a munkavállalók képviselőivel.
"Az 1500 munkavállalóból várhatóan körülbelül 1100 fő számára tudunk munkát kínálni. A tárgyalási folyamat hosszadalmas volt, de ha a megegyezés a terv szerint megvalósul, a dolgozók nagy részének sikerül perspektívát teremtenünk. Ennek elérésére sok időt és pénzt szántunk" - idézi a közlemény Volkmar Dennert, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnökét.
A Bosch közölte azt is, hogy a vénissieux-i (Franciaország) modulgyárra hasonló megoldásokat keres: tárgyalásokat folytat a napelemszektorhoz, valamint más ágazatokhoz tartozó befektetőkkel, és itt is vizsgálja, hogy a jövőben a telephelyen gyártható-e más üzletág terméke. A 2013. márciusi bejelentésnek megfelelően a Brandenburgban működő Bosch Solar CIS Tech GmbH és a hamburgi Bosch Power Tec GmbH változatlanul folytatja tevékenységét - olvasható a közleményben.