2p
KKV
Taxis demonstráció miatt fennakadások lesznek délutántól. Aki a reptérre megy, induljon el korábban!
Egy korábbi tüntetés. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Budapesti Közlekedési Központ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a taxis szervezetek figyelemfelhívó demonstrációja miatt a 200E és 236-os autóbusz közlekedésében délután fél négytől várhatóan 19 óráig jelentős késések fordulhatnak elő egyes vecsési útszakaszok lezárása miatt.

A taxik a 4-es számú és a 400-as út torkolatánál várakoznak majd, a repülőtér felé vezető út forgalmát ezzel jelentősen korlátozva.

Délutántól ezeket az utakat kerüld el

A résztvevők a Hősök terén 13.30 és 14.30 között gyülekeznek, majd onnan a Hősök tere-Dózsa György út-Kerepesi út-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Üllői út-Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi út-Vecsés, Fő út útvonalon vonulnak.

A vonulás közben rendőrség irányítja a forgalmat.

A tömegközlekedésben

  • az 1-es és a 3-as villamos,
  • a 74-es, a 75-ös, a 79-es, a 80A trolibusz,
  • az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8-as, a 9-es, a 105-ös, a 20E, a 30-as, a 30A, a 95-ös, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 133-as, a 230-as és a 233-as autóbusz forgalmában lehet néhány perces várakozás.

A taxik a 4-es számú főúton a 400-as bekötőút és a Lincoln úti közúti felüljáró között mindkét irányban úgy állnak meg, hogy irányonként csak 1-1 sáv lesz használható. Ekkor a 200E és a 236-os autóbusz közlekedésében várhatók késések.

A tiltás nem biztos, hogy jó irány

Hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatót az Uber. Fekete Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) épülete előtt tartott sajtótájékoztatón az Uber honlapjának blokkolását is lehetővé tévő törvényjavaslatra utalva kifejtette: világszerte 415 városban működik az Uber, sehol nem blokkolják. Az innováció blokkolása nem lehet jó irány - mondta. További részletek >>>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG