Csaknem 30 pénztárgépgyártóval egyeztetett pénteken a nemzetgazdasági miniszter. Az online adattovábbításra képes pénztárgépekről tartott egyeztetésen részt vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és a tárca szakemberei.
A tárgyaláson a minisztérium kikérte a pénztárgépgyártó szakma álláspontját is, hogy mire van még szükség ahhoz, hogy mielőbb elindulhasson az online pénztárgépek, valamint a beépíthető egységek forgalmazása, a határidők tartásának érdekében. Az egyeztetésen a gyártók biztosították a nemzetgazdasági minisztert arról, hogy bár a jogszabályban előírt feltételek szigorúak, azok teljesítésének nincs akadálya és legkésőbb 2013. június 30-ig képesek lesznek megjelenni a piacon az új pénztárgépekkel. Emellett több gyártó jelezte, hogy a megvalósításhoz szükséges fejlesztéseket elvégezték, így a gyártás megkezdéséhez már az utolsó stádiumba értek.
Az egyeztetésen a NAV megerősítette, hogy készen áll a pénztárgépek adatainak fogadására, és a rendszer működéséhez elengedhetetlen fejlesztéseket a legmagasabb prioritású feladatként kezeli. A nemzetgazdasági miniszter felkérte a jelenlévő hatóságokat, hogy kiemelten kezeljék az online pénztárgépek ügyét, és a hatékony együttműködés jegyében szakmailag adjanak meg minden segítséget a gyártás gördülékeny lefutásához.
Ahogy a Privátbankáron korábban megírtuk, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások szövetsége korábban a határidők módosítását kérte, mert szerintük nem lehet időben elkészíteni a megfelelő pénztárgépeket. Ugyanakkor a közelmúltban több cég is árulni kezdte azokat a gépeket, amelyek - állításaik szerint - már megfelelnek az új szabályoknak. Bár most úgy tűnik, hogy hamarosan már elérhetőek lesznek a megfelelő gépek, a trafikosoknak nem mindegy, hogy milyen pénztárgépet vesznek, nekik ugyanis nem csak az adóhatóság felé kell adatokat küldeniük.
A gyártók, az adóhatóság, az engedélyezési hatóság és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői egyeztettek a részletekről.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
10 perce
-
Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
36 perce
-
Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
körülbelül 1 órája
-
Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik
2 órája
-
Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
2 órája
-
K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
3 órája
-
Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Váratlanul gyengébb lett a forint
- Ismét önkényt kiáltott Havasi Bertalan: ilyenre a kommunizmus óta nem volt példa
- Már a Balatonnál pihen Sulyok Tamás
- Megjöttek az engedélyek, elkezdődhet a Városháza park megépítése
- Nem akármilyen rekord dőlt meg a foci-vb-n, labdába sem rúgott az RTL és a TV2
- Újabb 200 dolgozót küld el a Mediaworks
- Retteghetnek a rendszerváltás előtti ügynökök?
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
10 perce
Nemzetközi
Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni
11:29
-
Megvan a FIFA új ranglistája a világbajnokság után
10:58
-
A magyarok szeretnek borravalót adni, bár nagyon átalakulóban ez a piac is
10:39
-
Magyar Péter akár most is kész leülni egy személyes vitára Orbán Viktorral
10:19
-
Elárasztották Európát a kínai hibridek
09:56
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
-
II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár
10:20
-
Orbán Viktor: A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot
08:19
-
Gárdonyi Napok 2026: öt napon át ünnepli Eger az Egri csillagok íróját – HOBO, Budapest Bár és Blahalouisiana is fellép
08:07
-
Lejár a főispánok kora és a vármegyék: októbertől ismét megyék és kormánymegbízottak lesznek
06:57
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
2026. július 22. 05:44
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
2026. július 21. 17:32
-
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
2026. július 21. 14:53




