1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
2013 számos változást hoz a fővárosi tömegközlekedésben: megújul a járműpark, több buszon lesz elsőajtós felszállás, új bérlettípusokat vezetnek be, változik több jegy és bérlet ára, egyszerűsödik a bérlethasználat, szigorodik a bérletek ellenőrzése, és ezentúl több közterület-felügyelő ellenőrzi majd a jegyeket, bérleteket.

Új bérlettípusokat is bevezetnek mától és változik több jegy és bérlet ára, amellett, hogy a jegyek és a teljes árú bérletek ára az inflációt követve emelkedik, kedvezményes (tanuló, nyugdíjas) bérletek ára nem nő, vagyis a tanuló és kisgyerekes havi bérletek 3850 forintba, a nyugdíjas havi bérletek pedig továbbra is 3700 forintba kerülnek.

A legfontosabb jegy- és bérlettípusok neve és ára az alábbi táblázatban látható, részletesebb, minden jegyre kiterjedő információ a BKK honlapján a tarifák menüpont alatt található.

Jegy- és bérletfajta Ár 2013-ban
Vonaljegy 350 forint
Átszálló jegy 530 forint
Budapest 24 órás jegy 1650 forint
Tíz darabos gyűjtőjegy 3000 forint
Kedvezményes havi nyugdíjas bérlet 3700 forint
Kedvezményes havi tanuló bérlet (köz- és felsőoktatás) 3850 forint
Kedvezményes havi gyermekes bérlet 3850 forint
Havi bérlet (teljes árú) 10500 forint
Kedvezményes nyugdíjas éves bérlet 40700 forint
Kedvezményes tanuló éves bérlet (köz- és felsőoktatás) 42000 forint
Éves bérlet (teljes árú) 114600 forint


Egyszerűsödik ugyanakkor a teljes árú BKK-bérletek használata: január 1-jétől már személyi igazolvánnyal vagy kártyaformátumú vezetői engedéllyel is érvényesek lesznek a teljes árú bérletek – a budapesti, a környéki és a hév-bérletek egyaránt. Annak az igazolványnak a számát írja be, amit magánál tart!

A kiválasztott igazolvány számának bérletbe történő beírását az ellenőrök szigorúbban fogják ellenőrizni, ha nincs beírva egyik igazolvány száma sem, büntetni fognak érte.

Újabb közterület-felügyelők a jegy- és bérletellenőrzésben

Nem csak szigorúbbak lesznek az ellenőrök, de többen is lesznek: 2011 elején a Fővárosi Közterület-felügyelettel megkezdett együttműködés nyomán a közterület-felügyelők bevonása a jegy- és bérletellenőrzésbe jelentősen javította az ellenőrzés hatékonyságát, ezért a közterület-felügyelői létszámot 2013. január 1-jétől tovább bővíti a BKK.

Megújul a járműpark

ZIU-9-es trolibusz

Mától teljes körűen forgalomba állnak a közelmúltban vásárolt alacsonypadlós Mercedes Citaro és Volvo 7700-as járművek, amelyeket a BKV üzemeltet majd. A kibővült és megújult autóbuszflotta összességében annyi alacsonypadlós busszal rendelkezik, hogy majdnem minden vonalon fognak közlekedni ilyen buszok.

Ma cserélik le az elavult ZIU-9-es szovjet trolibuszokat, helyettük korszerűbb, akadálymentes MAN típusú csuklós járművek állnak forgalomba. Emellett javításokat végeztek az Ikarus 412-es és 435-ös trolikon is, így azok megbízhatóbbak, üzemképesebbek. A cseréknek köszönhetően a trolibusz-hálózaton összességében 2 százalékkal nő a férőhely-kínálat.

Elsőajtós felszállás

2013. január 5-étől, majd január 19-étől újabb öt-öt nappali autóbusz-vonalon vezetik be az elsőajtós felszállási rendet. 2013. január 5-én, szombaton üzemkezdettől a 15-ös, az 53-as, az 58-as, a 115-ös és a 133-as buszjáratokon, január 19-én, szombaton üzemkezdettől pedig a 149-es, a 153-as, a 162-es, a 162A és a 262-es buszjáratokon kezdik meg az elsőajtós felszállási rendet.

Ez azt jelenti, hogy az alábbi buszokon működik majd a rendszer, aminek célja az, hogy a bliccelőket már felszállás előtt kiszűrje: 13, 13A, 39, 40, 40E, 65, 71, 87, 87A, 88, 102, 113, 113A, 118, 119, 121, 124, 125, 126, 126A, 128, 129, 134, 137, 140, 141, 143, 152, 165, 166, 166A, 170, 174, 175, 179, 186, 187, 188E, 191, 193E, 197, 218, 234, 243, 266, és az alábbi éjszakai buszokon is első ajtós felszállás működik: 901, 908, 914A, 918, 922, 930, 931, 937, 940, 941, 943, 948, 960, 963, 964, 966, 972, 980, 990, 992, 994, 996, 996A, 998, 999, 900, 909, 956, 968, 979, 979A

A Budapesti Közlekedési Központ 2013 januárjától csökkentett menetrenddel közlekedteti a dunai hajókat, ennek okairól korábbi cikkünkben olvashat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG