1p
KKV
2013-tól már személyi igazolvánnyal vagy kártyaformátumú jogosítvánnyal is használhatók lesznek a teljes árú bérletek – a budapesti, a környéki és a hév-bérletek egyaránt, de ha nincs beírva egyik szám sem, megbüntetnek.

A Budapesti Közlekedési Központ 2013. január 1-jétől egyszerűsíti a teljes árú arcképes bérletek használatát. Jövőre a teljes árú bérletet vásárlók már választhatnak, hogy továbbra is arcképes bérletigazolványt váltanak és tartanak maguknál, avagy személyazonosító igazolványuk, illetve kártyaformátumú jogosítványuk számát  tüntetik fel a bérletszelvényükön.

Annak az igazolványnak a számát írja be, amit magánál tart!

Fontos, hogy az igazolványok közül csak annak az egynek a száma szerepeljen a bérletszelvényen, amit ellenőrzéskor fel is tud mutatni az utas, tehát vagy csak a személyi igazolvány száma, vagy a kártyaformátumú jogosítvány száma, vagy az eddig megszokott fényképes, arcképes bérletigazolványé.

Ha a bérletszelvényen nem a felsorolt igazolványok egyikének száma látható, vagy ha az utas nem tudja felmutatni azt az igazolványt, amelynek számát a bérletszelvényre ráírta, bérlete érvénytelennek minősül, és pótdíjazást von maga után. A kedvezményes árú bérletekre – így például a diák- és nyugdíjas bérletekre – továbbra is a korábbi feltételek vonatkoznak, hiszen a diákigazolvány bemutatása nélkül a kedvezményre való jogosultság nem ellenőrizhető.

Ha nincs beírva igazolvány szám, megbüntetnek

Mivel a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a bérlethamisítók többnyire olyan szelvényeket gyűjtenek be, amelyekre a tulajdonosaik nem vezették rá az érvényességi idő kezdetén a hozzá tartozó igazolvány számát, ezért 2013. január 1-jétől az ellenőrök szigorúbban ellenőrzik a kitöltetlen bérleteket és abban az esetben is pótdíjat kell fizetni, ha az utas bérletszelvényén egyetlen igazolvány száma sem szerepel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG