Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén

Javaslok egy kísérletet. Mondjuk azt egy nem túl közeli ismerősünknek, hogy egy hétre Olaszországba megyünk nyaralni. Figyeljük, ahogy az arcán finoman átfutnak a különböző érzelmek: én meg itt döglök meg a 40 fokban, remélem, a torkodon akad a friss bazsalikomlevél a pizzádon; miből telik ennek erre, hát múltkor meg síelni is voltak; jaj, biztos látszik az arcomon, hogy mit gondolok! Majd jön a felettes én által kikényszerített, már hangosan kimondott mondat: „De jó, biztos szuper lesz, aztán vigyázzatok a sok tengerrel és az isteni pizzával!”

Majd ezután tegyük hozzá, hogy Jesolóba vagy esetleg Bibione környékére megyünk. És újra az érzelmek: ja, hát miért nem ezzel kezdted, egészségedre a parton heringkedést a többi prolival; ki az a hülye, aki Olaszországba megy, de pont oda!?; esküszöm, inkább a csepeli strandra mennék! Majd újra hangosan: „Ó, hát az is nagyon jó, és legalább közel is van!”

Csak jobb helyek vannak

És hát igen, lássuk be, Olaszországnak valóban szinte csak jobb részei vannak, mint az Adria északnyugati csücskében található, Jesolótól Bibionéig tartó partszakasz. Festői sziklák: nuku. Hangulatos halászfalucskák? Nem. Történelmi és művészettörténeti érdekességektől roskadozó óvárosok? Háát, lapozzunk. Autentikus olasz konyhaművészet? Esetleg, talán, de inkább a kisebb pénzű turistahordákra szakosodott tucathelyek.

Meg úgy általában: az egész környék hangulata inkább emlékeztet Siófok rosszabb arcára, mint mondjuk a Cinque Terre tájaira. Végeláthatatlan sorban húzódó kempingek, büfék, szállodák, kisboltok, olcsó kínai szuvenírekkel teletömött boltok, bedobós automaták (igen, azok, amik másfél percig vijjogva rázzák a kisgyerekeket 1-2 euróért, amit a szülőknek fizikai fájdalom kifizetni ezért az élményért), a végeláthatatlan homokos parton végeláthatatlanul sorakozó, szerencsétlenebb esetekben napi 20-30 eurót kóstáló napernyő-nyugágy szettek, egyértelműen ex-KGST túlsúlyt mutató vendégközönség.  

Utazzunk, gyerekek! De gyerekkel...

És mégis: igenis van, aki büszkén, felemelt fejjel mehet Jesolóba nyaralni. Igen, a kisgyerekesek. Mert először is, igen, kedves sznob barátom: legalább közel van! Ültél már mondjuk 2-3 nulla és tízéves közti gyerekkel 5-10 órát kocsiban? Nyáron, 40 fokban? Amikor még a Budapest áthúzva tábla előtt megkérdezik, hogy mikor érünk már oda?

Aki ült már, az tudja, hogy nemhogy minden óra, minden perc számít, amivel rövidebb az utazás. És néhányan talán azt is tudják, hogy milyen a toszkán dombok-hegyek között kacskaringózó, a folyamatos felújítások miatt dugókkal teli autópályákon utazni, ahol vagy az a baj, hogy megint állunk, vagy az a baj, hogy a túl sok kanyar miatt jön a hányinger és álljunk meg azonnal.

Ha pedig már ott vagyunk, akkor igenis, tök jó, hogy nem kell minden fürdéshez vízicipőt húzni, hogy a tengeri sünöktől meg az éles szikláktól megvédjen.

A víz nem három méter mély a parttól két méterre, általában nincsenek nagy hullámok, egész napokat lehet szánni jókora homokvárak építésére. (Figyelem: alapvető beruházás a játszótéri homokozói szintet messze meghaladó ásók és egyebek beszerzése!)

És igen, a kempingek. Jó, ott azért érdemes alaposan körülnézni előre, és lehetőleg nem a legolcsóbb verziókat választani. Egy árnyék nélküli, légkondi nélküli bungaló vagy egy keményre döngölt, kiszáradt földre felvert sátor hamar a guantanámói fogolytábor hangulatát tudja felidézni, főleg kellemesen meleg strandidőben.

Az se árt, ha van valami értelmezhető kisbolt és legalább egy normálisabb étterem a kerítésen belül, mert otthon ülve lehet, hogy jól hangzik, hogy hát majd kiugrunk valamit enni meg bevásárolni minden nap, de amikor a robogók kipufogógázaitól büdös levegő remeg a hőségtől az egyetlen sétálóutcán, és egy-két-sok a strandtól fáradt, éhes gyereket kell rávenni a kiruccanásra, akkor gyorsan rájövünk, mekkorát hibáztunk.

És igen, legyen egy jó medence, legalább egy normálisabb vízicsúszdával. Szinte hallom a megjegyzést: de hát ott a tenger, nem? De, ott van. Csak az sós, mélyül, a napon van, és mégse engedünk bele egyedül úszni nem tudó gyereket – meg hát, valljuk be, néhány nap után már kicsit uncsi lehet.

Nyilván minden kultúrára, élményekre, aktív pihenésre szomjúhozó, európai értelemben vett jófej turista rémálma a medenceparton hideg innivalót szürcsölgetve bambulni, amíg a gyerekek rossz esetben a hangszórókból bömbölő, leggagyibb olasz lakodalmas popra csúszkálnak le ezredszerre ugyanazon a csúszdán – viszont igenis pihentető.

Valljuk azért be, a múzeumozás, a festői, történelmi utcácskákon való andalgás, a velünk élő évszázados, évezredes történelem levegőjének beszívása szép dolog, csak nem nyáron, gyerekekkel. Ráérnek még kulturálódni, ilyenkor egy jó aquaparknál vagy este a helyi kis vidámparknál nem nagyon kell többre lőni – mindenki jobban fogja érezni magát.

Mindenki megtörik

Ha nagyon muszáj, akkor meg ott van Velence, oda még hajóval is könnyen el lehet jutni. Egyrészt az legalább még a legérzéketlenebb gyerekeknél is átviszi a lécet, hogy az mégiscsak egy olyan város, ahol az utcák helyén víz van, másrészt magunkban is lecsendesíthetjük az „ez lett belőlem, a strandon heverek, miközben a világ tele csodálatos helyekkel” érzést, amikor két óra után rájövünk, hogy ennyi nagyjából elég is volt, itt is tömeg van, csak a csatornákban nem lehet fürdeni, a látnivalók pedig két percig kötik le a gyerekeket, hogy aztán másfél órán át könyörögjenek a szuvenírboltok kínálatának lehető legkevésbé autentikus és legtúlárazottabb darabjáért. (Igen, a végén meg fogunk törni. Mindenki megtörik.)

Ha pedig mindez így van, akkor miért kéne magunkat közben szégyellni? Igen, az lett belőlünk, akiken huszonévesen szánakozva röhögcséltünk – de ez van, akkor legalább élvezzük ki!

Legalább a hűtőtáskát nem kell már megtömni a jó kis hazaival, az élelmiszerboltok ugyanis olcsóbbak már, mint itthon, a második legolcsóbb olasz mozzarella még mindig kategóriákkal finomabb az ipari trappistánál, nagyon rossz pizzát vagy fagyit pedig még a jesolói bazársoron is kihívás találni.

Ha pedig látjuk az átsuhanó szánakozást ismerősünk arcán, akkor két dologra gondolhatunk. Ha még nincs gyereke, de tervezi, akkor a „találkozunk mi még a bibionei korzón, kis barátom” a megfelelő, ki nem mondott válasz. Ha pedig van kisebb gyereke, akkor nyugodtan képzeljük el, amint egy negyvenfokos firenzei kapualjban Michelangelo páratlan zsenijét igyekszik elmagyarázni egy-két-sok kikészült gyereknek, akik amúgy három órát ellennének egy háromméteres vízicsúszdával a kempingben.

A Világjáró többi részét itt olvashatják. Egy korábbi írásunkat Jesolóról pedig itt érhetik el: