Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért májusi elismeréseit hétfőn Budapesten, A hónap beruházója a LEGO Manufacturing Kft., A hónap kis- és középvállalkozása a Kürt Zrt., A hónap induló vállalkozása pedig a QuantisLabs Kft. lett.
Varga Mihály beszédében hangsúlyozta: a díj tavalyi elindítása óta bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaságban hónapról-hónapra van olyan sikertörténet, amelyet e három kategóriában díjazni lehet. Kiemelte: a 2014-es év Európa és Magyarország számára is a gyorsuló kilábalás időszaka lehet. A konszolidáció, az európai és a világgazdaság talpra állása egyre inkább segíti a magyar gazdaság bővülését - tette hozzá. Szavai szerint nem csak az export és a járműipar húzza a hazai növekedést, a folyamatba egyre több ágazat, köztük a logisztika, az elektronika, vagy az orvosi műszerek gyártása kapcsolódik be. Hozzátette: egyre erősebbé válik a belső kereslet bővülése, amely lehetővé teszi a döntően magyar piacra termelő hazai kis- és középvállalkozások fejlődését is. A miniszter szerint erősödött a bizalom, ezt jelzi a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara legutóbbi felmérése is, amely szerint a cégek döntő többsége beruházásra, fejlesztésre, létszámbővítésre készül, illetve a különböző konjunktúraindexek is ezt tükrözik. Bizalom nélkül nincs normális gazdasági működés - emelte ki.
A LEGO Manufacturing Kft. tavaly magyarországi termelésének jelentős bővítése mellett döntött és Nyíregyházán új gyártóbázist épített. A 200 millió eurós, azaz mintegy 60 milliárd forintos, zöldmezős beruházás a LEGO Csoport eddigi legnagyobb hazai beruházása. Az új nyíregyházi gyártócsarnokban az eddigi kapacitása kétszeresét, 30 millió doboz játékot tudnak gyártani.
A hónap kis- és középvállalkozása a Kürt Zrt., amely kizárólag magyar tulajdonban van. A cég 25 éve működik az informatikai piacon. Elhangzott, hogy a Kürt Zrt. adatmentés üzletága működteti a világ egyik vezető szaklaborját, amelyben évi több mint 4000 adatmentést végeznek.
Varga Mihály a hónap induló vállalkozásáról, a QuantisLabs Kft.-ről azt mondta: reményeik szerint a borvidékek és a borok mellett a magyar szőlő és borkultúra arról is híres lehet, hogy a legfejlettebb technológiát alkalmazza. Ismertetése szerint a szőlőőr elnevezésű okos telefonos alkalmazás speciális szőlővédelmi döntéstámogató rendszer.
A Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréseket Varga Mihály kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében, 2013 augusztusától adják át havonta három kategóriában.
Az okos telefonokra kifejlesztett speciális alkalmazás magyar találmány, a QuantisLabs Kft. nevéhez kötődik. Ez a cég lett a hónap induló vállalkozása.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
14 perce
-
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
körülbelül 1 órája
-
A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
körülbelül 1 órája
-
A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
2 órája
-
A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
3 órája
-
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
3 órája
Mfor.hu Top24
- Valamitől megriadt Orbán VIktor szövetségese?
- A nyugdíjasok megint jobban jártak, mint a bérből és fizetésből élők
- Elhunyt a legendás rádiós műsorvezető
- Romániában az energiaellátás B-tervére készülnek
- J. D. Vance: „A brüsszeli bürokraták elnyomják a magyarokat”
- Hónapok óta nem örülhetett hasonlónak az RTL
- A magyar gazdaság a partvonalról nézi, hogyan tarolnak a kínai autók
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
- Feltartóztatak egy orosz tartályhajót, amely hatalmas olajszennyezést okozott a Balti-tengeren 2026. április 3. 15:45
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
-
Veteránautók érkeznek a hétvégén Egerbe, a Chrono Classic túra befutójára
09:44
-
Gallyazás miatt ideiglenes lezárások várhatóak a Knézich és a Klapka utcában
08:03
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). 



