3p
KKV
Köztük olyan nagyok, mint a Mal Zrt. A 10 legnagyobb megszüntetett cég együttes éves árbevétele a speciális helyzetű Mal Zrt. nélkül is megközelítette a 100 milliárd forintot. A felszámolások a nagyvállalatokat sem kerülték el, miközben egyre kevesebb új cég alakult.

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A cégtörlések nagy számát a 2012-ben indított felszámolási és végelszámolási eljárások dömpingje magyarázhatja - jegyzi meg az Opten. Egy év alatt 33 137 céget töröltek a cégbíróságok, míg az eddigi rekordévnek számító 2010-ben 28 714 cég szűnt meg.

Az Opten szerint a törlések hátterében 61 százalékban a felszámolások, 19 százalékban pedig a végelszámolások álltak, és csak a dobogó legalsó lépcsőfokát foglalták el a kényszertörlések 5 százalékkal.

Ezek az arányok a közeljövőben alaposan átalakulnak, mivel a kényszertörlések szerepe erőteljesen növekszik: a 2012-es 6 022 kényszertörléshez képest 2013-ban 14 917 ilyen eljárást regisztrált az Opten, augusztus óta pedig a friss kényszertörlések száma minden egyes hónapban meghaladta a felszámolások és a végelszámolások együttes összegét - mutatott rá közleményében az Opten.

A felszámolási eljárások száma 2013-ban jelentősen visszaesett, ami alapvetően annak köszönhető, hogy kényszer végelszámolások helyét átvette a kényszertörlési eljárás, amely sokkal ritkábban fordul át felszámolásba.

Nincs kivétel

A felszámolások csökkenése nem a gazdaság állapotának javulását mutatja, hanem technikai okokra vezethető vissza - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját. Ezt bizonyítja, hogy a felszámolások a nagyvállalatokat sem kerülik el: a felszámolási toplista élén a 26 milliárd forintos árbevételű Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. áll, de a 10 legnagyobb eljárás alá került cég együttes éves árbevétele a speciális helyzetű Mal Zrt. nélkül is megközelíti a 100 milliárd forintot.

Tóth Tamás rámutatott arra is, hogy a stagnáló gazdaság és a szigorodó jogszabályok miatt a cégalapítások erősen visszaestek: 2013-ban mindössze 32 481 új vállalkozás alakult, így az újkori cégtörténelemben először kevesebb működő céggel zárta az évet az ország, mint amennyivel indította. Egy évvel korábban 38 512 új vállalkozás alakult, míg 2011-ben 50 344 céget alapítottak.

A cégek számának lassú eróziója nagyban köszönhető a 2013-ban a piac tisztulása érdekében hozott jogszabályoknak - írta az Opten. Egyebek között a cégvezetők azonosító adatainak szigorított nyilvántartása, a fizetési határidőkre és késedelmi kamatokra vonatkozó változtatások, vagy a kft-k kötelező törzstőke-emelése mind szigorítás irányában hatnak. Az online pénztárgép beszerzési kötelezettség is afelé mutat, hogy az életképtelen, vagy éppen „adómentes” kereskedésből élő cégek működésük beszüntetése mellett döntenek.

A kft-k kötelező törzstőke emelése 2013-ban még nem befolyásolta érdemben a cégfluktuációt, de 2014-ben, illetve 2015-ben már biztosan érezteti hatását a cégstatisztikákban, mivel várhatóan több tízezer vállalkozás fog az átalakulás vagy a végelszámolás mellett dönteni - mondta az Opten ügyvezetője, hozzátéve, hogy ez további megszűnési hullámokat indít majd, így idén várhatóan 40-45 ezer céget is törölhetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG