3p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Az orosz parlament alsóháza elfogadta azt a törvénymódosítást, amely 50 százalékról 20 százalékra szorította le a külföldi tulajdonrész plafonját az orosz nyomtatott és elektronikus sajtótermékekben, így a rádiókban és televíziókban is.

A jogszabály ellen a harmadik, végső olvasáskor mindössze 2 képviselő szavazott nemmel a 450 fős dumában, és 430-an szavaztak igennel - írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap online változata. A törvénymódosítással egyúttal megtiltották nemcsak a külföldieknek, hanem a kettős állampolgároknak is, hogy Oroszországban bármilyen tömegtájékoztatási eszközt alapítsanak.

Az orosz parlament alsóháza alig egy hete tárgyalta első olvasásban a sajtótörvény módosítását, amelyet három ellenzéki politikus nyújtott be. A képviselők most egyszerre második és harmadik olvasásban tárgyalták meg a törvénymódosítást. Annak ellenére fogadták el ilyen gyorsan, hogy orosz szakmai szervezetek szerint azt előbb széles társadalmi vitára kellett volna bocsájtani és szakértői vizsgálatnak kellett volna alávetni.

Orosz rendőri fellépés (Fotó: 123rf)

Az orosz végrehajtó hatalmat ellenőrző úgynevezett Társadalmi Kamara illetékes bizottságában arra is figyelmeztettek, hogy a törvénymódosítás gazdasági szempontból is felülvizsgálatra szorul. Dmitrij Birjukov, az információs társadalomfejlesztési, tömegtájékoztatási és tömegkommunikációs ügyekkel foglalkozó testület vezetője attól tartott, hogy a törvénymódosítás épp az általa hagyományosnak nevezett, nyomtatott orosz sajtót és a televíziós, valamint rádiós csatornákat sújtaná, amelyek versenyképességben és a befektetők vonzását illetően alulmaradnak az internetes médiával szemben.

Szakértők az állam egyre erősebb befolyását és az orosz állásponttal ellentétes vélemények kiszorításának eszközét látják a törvénymódosításban.  Az orosz sajtótörvény módosítása 2016. január 1-én lép hatályba, de a tulajdonosoknak 2017. február 1-re kell az új szabályozáshoz alkalmazkodni.

A jogszabály nem vonatkozik a Független Államok Közösségében és az azon kívül is fogható Mir nevű orosz nyelvű televízióra és az orosz-fehérorosz szövetségi állam televíziós társaságára. Számos oroszországi nyomtatott sajtóterméket, illetve elektronikus médiát ugyanakkor komolyan érint a korlátozás. Az SZTSZ szórakoztató kereskedelmi televízióban 37,9 százalékban tulajdonos a svéd MTG Group.

Az egyik legbefolyásosabb orosz napilap, a Vedomosztyi részvényei a finn Sanoma Independent Media, a Dow Jones és a brit Financial Times Group között oszlanak meg. A Forbes amerikai magazin a német Axel Springer kiadóé. A Metro című ingyenes napilap orosz változatának társtulajdonosa a vele azonos nevű svéd cég.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG