2p
KKV
Az oroszlányi Vértesi Erőmű a környezetvédelmi normák szigorodása miatt 2015. december 31. után nem tüzelhet el szenet, a létesítményt hulladékból származó tüzelőanyaggal üzemeltetnék tovább.

Kovács András, a vállalat vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a kibocsátási határértékek szigorodása miatt a széntüzelés nem tartható fent, azonban az erőmű 2020-ig kötelezettséget vállalt Oroszlány és Bokod ötezer lakásának és közületeinek távhő- és melegvíz-ellátására, ezért átmeneti megoldásként 2016 januárjára egy gázmotoros erőművet építenek fel.

Időközben megkezdték a kísérleteket, hogy az erőmű két, korábban korszerűsített kazánjában feldolgozott hulladékból származó tüzelőanyagot égethessenek, és ezzel a környezetvédelmi normának megfelelő, egyidejűleg gazdaságos legyen a működés - mondta a vezérigazgató.

Bezár a bazár, ha nem működik

Kovács András jelezte, kifejezett szándékuk a két kazán működtetése. Ha a kísérletek nem járnak eredménnyel, a tulajdonos MVM Zrt. bezárja a villamos áramot is termelő erőművet, és csak a fűtést szolgáló létesítményeket üzemelteti.

Az oroszlányi Vértesi Erőmű. Kép forrása: vert.hu


Az erőműben 2016 után használható blokkok értéke meghaladja a tízmilliárd forintot. Az erőmű végleges bezárása, majd bontása és rekultivációja 37 milliárd forintot emésztene fel. A költségekre 19,5 milliárd forintig a szénfillér, a villamos energia árába épített támogatás nyújtana fedezetet, a bezárással 540 munkahely szűnne meg.

400 ezer tonna

A tájékoztató szerint a fűtőanyag átállításával az éves működéshez 400 ezer tonna válogatott és feldolgozott hulladékra van szükség. A tüzelőanyagban papír, növényi származékok és különféle műanyagok lehetnek, de nem tartalmazhat fémet és PVC-t.

Kovács András elmondta, az MVM OVIT Zrt. gödi telephelyén felépítettek egy kisebb méretű berendezést, itt kísérletezik ki az Oroszlányban használható tüzelőanyag összetételét. A Vértesi Erőmű az új tüzelőanyagot a környezetvédelmi mérések és engedélyek beszerzése után vezeti be, addig a gázerőmű biztosítja Oroszlány és Bokod távfűtését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG