2p
KKV
Ismételt szabályszegés esetén legalább hat hónapra visszavonhatják a jogellenesen működő személygépkocsis személyszállítók vezetői engedélyét, ha az Országgyűlés támogatja a kormány szankciók további szigorítását célzó javaslatát – jelentette be Fónagy János parlamenti államtitkár.

A kormány legutóbbi ülésén a tevékenységüket legálisan, a személyi és műszaki feltételek betartásával végző, adót fizető taxisok érdekében döntött a még keményebb szankciók bevezetésének kezdeményezéséről. A kormányzati álláspont szerint az előírásokat szándékosan figyelmen kívül hagyó és ezzel jogosulatlan versenyelőnyhöz jutó vállalkozásoknak nincs helye a taxis szolgáltatások piacán.

A javasolt törvényi és kormányrendeleti szintű szigorítások a személygépkocsis szolgáltatás engedély nélküli végzése esetén 9 büntetőponttal sújthatják a járművezetőt a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben. Az ismételt szabálysértés újabb 9 büntetőponttal, és így a vezetői engedély legalább hat hónapra szóló visszavonásával járhat.

A jogellenes tevékenységhez használt autó fél évre már az első alkalommal is kivonható a forgalomból. Az újbóli szabályszegés esetén a súlyos szankció időtartama 3 évre nőhet.

Egy évre betilthatják az alkalmazást

Az Országgyűlés felhatalmazást adhat a szakhatóságok számára a követelményeknek meg nem felelő szolgáltatás igénybevételét biztosító vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére is. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat, a jogszabályi feltételek korábbi teljesítése esetén azonban akár hamarabb is megszüntethető lehet.

Fónagy János jelezte: a kormány intézkedéseinek kizárólagos célja, hogy a jogellenes tevékenységek végzését akadályozza. A javasolt jogszabályi módosítások a parlamenti tárgyalás előrehaladásának függvényében várhatóan július végéig léphetnek majd hatályba. A fejlesztési tárca a közeli napokban részletesen tájékoztatja a taxis érdekképviseleteket a szigorítások tartalmáról. A kormány továbbra is támogatja az innovatív megoldásokat, ösztönzi azok elterjedését a legálisan szolgáltatók körében.

A héten demonstráltak a taxisok

A taxisok szerint hiába a szabályok, a legutóbbi tüntetés óta annyi történt, hogy pár uberesnek levették a rendszámát - egyébként érdemben nem változott semmi. A kedd délelőtti demonstráciról bővebben itt olvashat >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG