2p
KKV
Két és fél hónappal a rendszer indulása után beérkezett az adóhivatalhoz a tízmilliomodik számla.

Varga Mihály vitte a jó hírt az MTI-nek; a pénzügyminiszter szerint az online számla bevezetésének egyik fő célja az volt, hogy az áfabevallási tervezetet is ki tudja majd ajánlani az adóhivatal (hasonlóan a magánszemélyeknek kiküldött e-szja-bevalláshoz hasonlóan). Emiatt szerinte a kisebb értékű számlákat is érdemes bevonni az online számlarendszerbe, jelenleg ugyanis csak a 100 ezer forintot elérő, illetve azt meghaladó áfatartamú számlák esetében kötelező az online adatszolgáltatás.

Buknak a számlagyárak?

Az online számlázás bevezetésével nemcsak az államkassza járt jól, hanem a megbízható vállalkozások is - jegyezte meg. A csalárd vállalkozók a költségvetés mellett a tisztességes piaci szereplőket is jelentősen megkárosítják, hiszen a számlagyárak adóeltitkolásból származó árelőnye versenyhátrányt jelent számukra. Az adóhivatalhoz érkező számlaadatokat a kockázatelemzők azonnal megvizsgálják, és összevetve az egyéb rendelkezésre álló információkkal, könnyen kiszűrik a gyanús céghálókat, a fiktív számla-kiállítókat.

Nem is vagyunk az adócsalók országa?

Magyarországon két év alatt több mint hét százalékponttal csökkent az adóelkerülés, sőt 2015-re csaknem feleakkora lett, mint a régió más országaiban. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint míg a hazai adórés - azaz a költségvetésből kieső áfabevétel - 13,7 százalék volt, addig a régiós átlag 25,5 százalék - mondta Varga Mihály. Ez szerinte az online kasszák, az ekáer, az online számlázás illetve az étel- és italautomaták adóhivatali bekötésének köszönhető.

A gazdaságfehérítés négy - nemzetközi szinten is másolandó modellként számon tartott - eszköze a tisztességtelen vállalkozások előtt bezárja az összes kiskaput, és biztosítja azt, hogy Magyarországon 10 százalék alá csökkenjen az adóelkerülés mértéke

- szögezte le a pénzügyminiszter

Tényleg csodafegyver: a jövő adócsalóit is elkapja a NAV?

Nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője. Részletek >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG