Több mint 1400 építőipari cég esetében indult meg a végelszámolás az első negyedévben, amely 40 százalékos növekedést jelent az elmúlt egy év negyedéves átlagához képest és 30 százalékos növekedés 2011 azonos időszakához képest. A nagy növekedési ütem mögött a NAV és a cégbíróságok határozott fellépése húzódik meg: kényszer-végelszámolást rendelnek el azoknál a cégeknél, amelyek nem tesznek eleget beszámolási és egyéb kötelezettségeiknek.
Az Opten adatai szerint a végelszámolások növekedési ütemének elszabadulásával párhuzamosan a felszámolások növekedése megállt az utóbbi időben. Az első negyedévében közzétett 1111 felszámolási eljárás lényegében belesimul a tavalyi négy negyedév átlagába, vagyis az építőiparban magas szinten stabilizálódott a felszámolások száma és aránya, ugyanakkor a megelőző év azonos időszakához képest 17 százalékos növekedés.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) alelnöke elmondta, hogy az építőipar talán az egyetlen olyan ágazat, ahol kicsik és nagyok, régi és új cégek egyaránt veszélyben vannak. Véleménye szerint csupán a külföldi tulajdonú cégek likviditási helyzete stabilabb az ágazati átlagnál: közülük kevesen kerülnek felszámolás alá, föltehetőleg azért, mert a nagy külföldi tulajdonosok még képesek finanszírozni magyarországi veszteségeket.
A végelszámolások mellett a cégalapítások is magas értéket ütöttek meg az első negyedévben, utoljára 2008 első negyedévében alakult annyi új vállalkozás az építőiparban, mint az első negyedévében. Összesen 1892 új vállalkozást jegyeztek be a cégbíróságok, jóllehet februárban már lecsengeni látszott az a cégalapítási hullám, ami a bejegyzések januári szigorítása miatt tavaly novemberben indult el.
Az Opten igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy tavasszal általában megugrik az új alapítások száma az ágazatban, ám a mostani adat 30 százalékkal magasabb, mint a tavalyi havi átlag. Márciusban számos olyan cégalapítást tettek közzé, amit még a korábbi, enyhébb szabályozás hatálya alatt indítottak el. Fontos azonban megjegyezni, hogy bár a cégek újak, az esetek 70 százalékában a céghez kötő személyeknek már korábban is voltak vállalkozásaik az ágazatban – mondja Tóth Tamás.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Lepattant az ónos eső a forintról, mint gomb a kabátról
15 perce
-
Trump ámokfutása az EU-t is súlyos döntések elé állítja
33 perce
-
HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
körülbelül 1 órája
-
Kilőtt a Mol, de mégis az OTP ért el történelmi rekordot
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump buzdítja az iráni tüntetőket, segítséget ígér
2 órája
-
Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
2 órája
-
A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
2 órája
- Mától életbe lép a zéró tolerancia a drogokra
- Ráugrottak a cégek az új lehetőségre, Nagy Mártonék elégedettek lehetnek
- Nem csak a tavasz kezdődik majd – megint gyűlnek hazánkban a trumpisták
- Az MBH Bank is besegít Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea felcsúti pezsgőfürdős apartman projektjébe
- Kigyulladt az elitgimnázium épülete Budapesten
- Kiderült, mennyivel emelik az idén a díjaikat a bankok
- Figyelem: leállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- A mosoly fagy az arcára annak, aki csütörtökön tankol 2026. január 8. 10:27
- Megint felvett 3 milliárd eurónyi hitelt a magyar kormány – de milyen kamatra? 2026. január 8. 08:39
- Az Orbán-kormány egy újabb, súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusnak adott menedékjogot 2026. január 12. 10:02
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
Már elérhető a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszer (CISAF).
Kilőtt a Mol, de mégis az OTP ért el történelmi rekordot
Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
16:03
-
Ónos eső miatt adott ki rendkívüli felhívást a Kormányzati Tájékoztatási Központ
14:55
-
Sior: rajzok haza 59.
13:41
-
Sulyok Tamás kitűzte a 2026-os országgyűlési választás dátumát
11:44
-
Évtizedes tél: „hótörő” személyvonat vágott utat Szilvásváradig - VIDEÓ
09:47
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
2026. január 13. 14:21
-
Kemény lépés a Fehér Háztól: Venezuelát már csak az Egyesült Államok által jóváhagyott tankerek hagyhatják el
2026. január 13. 08:17
-
Tényleg lőttek Kubának? A CIA ellentmond Donald Trumpnak
2026. január 12. 19:08
-
Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
2026. január 13. 05:43
-
„Nem először csináljuk, már megszoktuk” – áramszünet az ukrajnai tél leghidegebb napjain
2026. január 13. 10:11
Kedden erősödött a forint. 
