Jegyinák Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális adóigazgatóságának vezető sajtóreferense elmondta, a NAV operatív ellenőrei jelentkeztek egy általános iskola tornatermében meghirdetett zumbaórára. Mint a revizorok megtudták, az első két alkalmat ingyenesen biztosították a szervezők egy egészségmegőrző program keretében.
|
| Melyikük az adóellenőr? (Képünk illusztráció) |
Az ellenőrök mindhárom alkalommal egy-egy órányi edzésen vettek részt, a harmadik alkalommal az edzést követően ki is fizették az óradíjat a zumbaoktatónak, aki az összegről nem állított ki bizonylatot – közölte a sajtóreferens.
A revizorok ellenőrzésük során kiderítették, az adózó a helyszínen nem is rendelkezett nyugta- és számlatömbbel, mulasztása miatt akár egymillió forintig terjedő bírság kiszabására is számíthat – tudatta Jegyinák Attila.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
