Az állampapír megvásárlásával az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott időre. Ez az idő a futamidő, amely néhány hónaptól akár húsz évig is terjedő időtartamra való pénzlekötést is jelenthet. Ezért cserébe az állam rendszeresen kamatot fizet előre meghatározott időpontokban. Ez (plusz egy esetleges árfolyam-nyereség) lesz a vásárló nyeresége, szakszóval a hozam.
A kamat mértéke lehet előre meghatározott, azaz egy állampapír lehet fix kamatozású vagy változó kamatozású, például az előző évi infláció (ez a változó rész) plusz egy előre meghatározott mértékű kamatprémium. Futamidő szempontjából megkülönböztetünk kincstárjegyet, amely egy éves vagy annál rövidebb lejáratú, és államkötvényt, amely egy évnél hosszabb futamidejű. Az állampapír névérték alatt (azaz diszkont áron) is megvásárolható, ebben az esetben lejáratkor a névértéket fizetik vissza, mint például a diszkont kincstárjegyek esetében.
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
Ha ezt az országot gatyába rázzák, semmi sem lehetetlen – elfogadták Argentína költségvetését
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Még van pár nap: év végéig nevezhetnek a vállalkozások az Év Honlapja versenyen
17:16
-
Karácsony után jött a kijózanodás: kölcsönből élünk tovább
16:46
-
Amerika a trónon marad
14:24
-
Veszélyben a nyugdíjak: radikális lépéseket javasolnak Németországban
12:17
-
Jó hír a cégeknek: jelentős könnyítéseket hoz 2026
11:56
-
Egy klímatűrő növény mentheti meg a csokoládé jövőjét?
07:50
-
Ismét rendszeres járatok indulhatnak Pécs és München között
08:46
-
Ki, mikor, mennyit? Borravalók 2025-ben
07:26
-
GELATISSIMO 2026: Európa legjobb fagylaltkészítői Stuttgartban mérik össze tudásukat
09:17
-
Dubaj is készül már az ünnepekre
07:08
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
-
Itt az orosz bosszú – Magyarországon is megérezzük?
2025. december 14. 15:06
-
Az oroszok megtámadták Kijevet a kulcsfontosságú Zelenszkij-Trump-találkozó előtt
2025. december 27. 08:46
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek
2025. december 27. 14:02
-
Ha ezt az országot gatyába rázzák, semmi sem lehetetlen – elfogadták Argentína költségvetését
2025. december 27. 08:57
-
Ír kocsmák, feröeri birkák és perui keselyűk – Világjáró top 10 2025
2025. december 27. 07:21
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e. 

