A Magyar Államkincstár kirendeltségei a korábbi híreknek megfelelően november 26-tól kapcsolódnak be az értékesítésbe. Az eurókötvényt az OTP Bank is forgalmazza.
A Prémium Euró Magyar Államkötvény nevű, hároméves futamidejű, változó kamatozású kötvényt 200 millió euró értékben várhatóan egy éven át, jövő november 20-ig forgalmazzák - derül ki az ÁKK honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatóból.
A kötvények 2015. december 21-én járnak le, és félévente, júniusban és decemberben fizetnek majd az Európai Unió inflációját - az európai statisztikai hivatal, az Eurostat által közzétett harmonizált fogyasztói árindexet (HICP) - 2,5 százalékponttal meghaladó éves kamatot.
Az első, 2013. június 21-én végződő kamatperiódusra a kamat évi 5,1 százalék, azaz a valamivel több mint fél évre a névérték 2,97 százaléka. A kötvények mindenkori ára a névérték plusz a vásárlás napjáig felhalmozott kamat.
Bár a kötvényt elsősorban a lakosságnak szánják, intézményi befektetők és külföldiek is vásárolhatják. A forgalmazóknak az ÁKK az eurókötvényre 1 százalék forgalmazási jutalékot fizet, ugyanannyit, mint a forint államkötvényekre, csak nem forintban, hanem euróban - mondta Borbély László András. Hozzátette, hogy a jutalék, a hároméves futamidőre számolva, évi 0,4 százaléknak felel meg.
Jövő keddtől az Erste Bank fiókjaiban is vásárolható lesz az új, a lakosságnak szánt euró-államkötvény - jelentette be Borbély László Andrástól, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41240 | 40250 | 41390 | +0,10% | 0 | 0 | 26 695 999 950 | HUF | 2026-11-06 | 17:07:37 |
| MOL | 4816 | 4812 | 4980 | -3,33% | 0 | 0 | 4 895 307 706 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:29 |
| MTELEKOM | 2902 | 2822 | 2940 | +1,11% | 0 | 0 | 3 155 050 676 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:13 |
| RICHTER | 12870 | 12820 | 12980 | -0,77% | 0 | 0 | 3 832 400 580 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:07 |
| OPUS | 208 | 200 | 212 | +3,99% | 0 | 0 | 62 047 090 | HUF | 2026-11-06 | 17:05:25 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
11 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
11 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
11 órája
-
Szörnyű tragédia történt
11 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
12 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
12 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
12 órája
Mfor.hu Top24
- Nagy változás jöhet a céges autóknál
- Ilyen hideg még sosem volt, mint szombat reggel
- Kilencmilliárd font sem elég: mentőövre vár az angol futball
- Hegedűs Zsolt fontos üzenetet küldött
- Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét
- Figyelemre méltó bejelentést tettek Ruszin-Szendi Romuluszék
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
Állampapír / Kötvény
Magas hozam, több adóbevallás – ezt tudja a Wise új forintmegtakarítása
Eidenpenz József | 2026. október 28. 14:51
A mindennapi kiadásokra tartogatott forint is termelhet hozamot folyószámlaszerűen, lekötés nélkül, azonnal elkölthetően a Wise új szolgáltatásával. A legutóbb évi 4,72 százalékot nyújtó változó hozam mögött egy rövid kötvényalap áll, ezért a megoldás nem bankbetét, azt alapkezelők kezelik. Az adók bevallása és megfizetése pedig az ügyfél feladata.
Állampapír / Kötvény
Súlyos problémákat talált a hitelminősítő az egyik leggazdagabb NER-es vállalkozásánál
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:59
Drasztikus lépésre szánta el magát a Scope Ratings hitelminősítő ügynökség: három fokozattal, BB- szintről B- szintre rontotta a LIWO FM Zrt. osztályzatát, és további leminősítést vetített előre – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor.
Állampapír / Kötvény
Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény
Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény
Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény
NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény
Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár.
Állampapír / Kötvény
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény
Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény
A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
11 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


