1p
Megállította a tegnap délután óta tartó piaci ralit a spanyol kötvényaukció. Az európai tőzsdéken és az euró piacán is megállt az emelkedés, ahogy a forint is korrigál a reggeli izmozás után. A hosszú távú spanyol állampapírok hozamai emelkedtek, a 10 éves megint 7 százalék fölött van. Napok óta ez az első határozott jelzés az euróválságról.

Bár a befektetők napok óta az amerikai hírekkel, a gyorsjelentésekkel és a Fed elnökének törvényhozási meghallgatásával voltak elfoglalva, az európai adósságválság nem került le a terítékről. Az elmúlt két napban ugyanakkor folyamatosan a háttérben volt, a mai spanyol kötvényaukció volt az első komoly visszajelzés arról, hogy mennyire nyugodtak meg a befektetők az eurózóna problémáival kapcsolatban. Nos úgy tűnik nem jöttek be a pozitív várakozások.

A spanyol kincstár 2,98 milliárd euró értékben értékesített állampapírokat 2, 5 és 7 éves időtávon, a hozamok mindegyik lejáratra emelkedtek az előző aukcióhoz képest. A 10 éves állampapírok másodpiacán közben – már az aukció előtt – elkezdődött az emelkedés, a hozamok néhány bázisponttal 7 százalék fölé kerültek. Az aukciós kudarc hírére megint esni kezdett az euró. Míg a reggeli órákban még az 1,23-as szint fölött is megfordult az EUR/USD, addig az aukció után bőven e szint alá esett. Ugyanígy megtorpan a forint erősödése is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27370 27310 27570 -0,22% 27350 27380 1 311 204 030 HUF 2025-05-29 10:20:17
MOL 3140 3132 3168 0,00% 3140 3144 646 230 980 HUF 2025-05-29 10:23:25
MTELEKOM 1774 1766 1776 0,00% 1772 1774 159 253 232 HUF 2025-05-29 10:20:40
RICHTER 10400 10350 10450 +0,78% 10380 10400 305 647 470 HUF 2025-05-29 10:21:48
OPUS 573 570 574 +0,17% 571 573 5 824 398 HUF 2025-05-29 10:23:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:10
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. 
Állampapír / Kötvény Bejelentették: új állampapír jön
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 15:46
Egy sor új állampapír-sorozatot dob piacra az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
Állampapír / Kötvény Fontos, az állampapírokat érintő döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 15:28
Az állampapírok vásárlását ösztönöznék vele.
Állampapír / Kötvény Szinte szerelmesek a magyarok a lakossági állampapírba
Privátbankár.hu | 2025. március 25. 08:50
Pedig nagyot esett a hozam.
Állampapír / Kötvény Mi ez a sok új állampapír hétszázalékos hozammal?
Eidenpenz József | 2025. március 25. 05:49
Ritkán látott jelenség figyelhető meg most, az intézményi befektetőknek kibocsátott állampapírok hozama a szabadpiacon meghaladja egyes lakossági kötvényekét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rohanni kell ezeket megvenni, mert a magasabb hozamhoz magasabb kockázat is tartozik. Lehet, hogy mindig azt érdemes venni, aminek a feltételeit az állam épp rontani fogja?
Állampapír / Kötvény Valakik megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:23
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG