A felső-szabolcsi kisvárosban, Kisvárdán nyílt meg a legújabb értékesítési pont, ahol értékpapír-számlanyitási és -kezelési szolgáltatások is elérhetők. Budapesten az V. és a VII. kerületben is működik már ilyen értékesítési pont.
Kassai László, az államkincstár megyei igazgatója elmondta, hogy a kisvárdai nyitás után Sopronban, Dunaújvárosban, Érden és Pápán alakítanak ki hasonló kincstári kirendeltségeket.
A tervek szerint később bankkártyás fizetéssel is lehet majd vásárolni forintban és euróban kibocsátott állampapírokat. Kassai László hangsúlyozta: a befektetések mögött nincsenek - más pénzintézeteknél megfigyelhető - "bújtatott" költségek, azaz nincs számlavezetési díj, továbbá a be- és kifizetésekért sem kell fizetniük az ügyfeleknek - tette hozzá.
Külföldiekre is számítanak
Vinnai Győző megyei kormánymegbízott szerint a magyar-ukrán és a magyar-szlovák határ közelsége miatt a külföldi állampolgárok számára is vonzó lehet az euróalapú államkötvények vásárlása.
A kisvárdai forgalmazási ponton értékpapír-, Start- és tartós befektetési számlát nyithatnak az ügyfelek, akik WebKincstár és TeleKincstár kiegészítő szerződéseket is köthetnek. A befektetéseket interneten és telefonon lehet figyelemmel kísérni, az értékpapírszámlát érintő tranzakciókról pedig díjmentes sms-ben tájékoztatja az államkincstár az ügyfeleit.
A járási hivatalban kialakított kincstári forgalmazási pont egyelőre hétfőn, szerdán és csütörtökön várja az érdeklődőket Kisvárdán.
Mostantól Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lehet állampapírt is venni. A Magyar Államkincstár sorrendben a negyedik vidéki állampapír-forgalmazási pontját nyitotta meg.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 42430 | 41700 | 42850 | +1,90% | 42400 | 42430 | 21 024 867 560 | HUF | 2026-10-13 | 16:36:50 |
| MOL | 4888 | 4858 | 4950 | -1,77% | 4884 | 4888 | 3 987 293 888 | HUF | 2026-10-13 | 16:36:51 |
| MTELEKOM | 2586 | 2530 | 2598 | +2,21% | 2586 | 2590 | 412 186 076 | HUF | 2026-10-13 | 16:36:18 |
| RICHTER | 12370 | 12290 | 12400 | +0,16% | 12360 | 12370 | 365 428 840 | HUF | 2026-10-13 | 16:35:32 |
| OPUS | 211 | 206 | 240 | -11,16% | 211 | 216 | 79 226 896 | HUF | 2026-10-13 | 16:34:03 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
kevesebb, mint egy perce
-
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
10 perce
-
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
19 perce
-
Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
27 perce
-
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
körülbelül 1 órája
-
Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
2 órája
-
Kicsattanó formában van a pesti börze
2 órája
Mfor.hu Top24
- Megvannak a vagyonvisszaszerzésért felelős hivatal elnökhelyettesei
- Itt a Tisza-kormány nagy eredménye: lezárult a rendkívüli Brüsszeli eljárás
- Belenéztek a jövőbe: végre optimistább lett az IMF
- Vitézy Dávid nagyot álmodott, és ezúttal pénzt is kapott a megvalósítására
- Uniós pénzek: megszólalt az uniós biztos és a pénzügyminiszter is
- Hegyvidéken épít ki autópályát a Duna Aszfalt, Észak-Macedóniában
- A lényeg, hogy többen katázhatnak – az utca emberét kérdeztük
Állampapír / Kötvény
Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény
Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény
Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény
NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény
Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár.
Állampapír / Kötvény
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény
Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény
A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény
Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény
Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Nemzetközi
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
De lehet, hogy az egyik ellenzéki erő mégis megszavazza a miniszterelnököt.
kevesebb, mint egy perce
Vállalat
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Romlott a VOSZ Barométer, ami leginkább a pontos gazdaságpolitikai irányok hiányával magyarázható.
10 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
19 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Drágulnak a lakásbiztosítások
15:24
-
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?
14:05
-
Alapanyaghiány borzolja a német vállalatok nyugalmát
13:27
-
Drámaian megdrágult, ha valaki azonnal akar olajat
13:09
-
Az Európai Unió majdnem kétszer több elektromos és hibrid autót exportál, mint amekkora az import
12:20
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Lezárult az uniós eljárás: Magyarország nem akármihez fér hozzá ismét
2026. október 13. 12:27
-
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
2026. október 13. 09:54
-
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
2026. október 12. 19:40
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
2026. október 13. 08:26
-
Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
2026. október 12. 19:09




