3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.

„Hivatalos megkeresést, konkrét bejelentést a GVH egyelőre nem kapott, ahogy korábban a beruházás ajánlatkérője, illetve egyéb állami-kormányzati szervek, uniós szervezetek sem fordultak a nemzeti versenyhatósághoz” – állítja a Versenyhivatal közleményében.

A beruházás ajánlatkérőjének törvényi kötelezettsége jeleznie a GVH-nak, ha egy tenderen a versenyszabályokba ütköző magatartást észlel. A Kbt. 36. § (2) bekezdése kimondja, hogy “Amennyiben az ajánlatkérő az adott közbeszerzési eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, köteles azt – a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint – jelezni a Gazdasági Versenyhivatalnak.”

A GVH arra is felhívja a figyelmet, hogy a tiltott versenykorlátozó megállapodások felderítéséhez rendelkezésére álló hatósági eszköz a helyszíni rajtaütés lehetősége, amit a GVH vizsgálói minden esetben bírói engedéllyel végezhetnek. Az egyes vállalkozások között megvalósult jogsértő egyeztetések hatékony felderítését, a bizonyítékok begyűjtését, a nyilvánosság ideje korán történő bevonása jelentősen nehezíti, adott esetben meg is hiúsíthatja, ilyen esetben ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az érintett cégek eltüntetik a bizonyítékokat.

Ez az oka annak, hogy a GVH a cégek közötti tiltott együttműködések konkrét vizsgálatairól, az induló, illetve folyamatban lévő versenykorlátozó kartell-ügyekről nem közöl információt, mert a proaktív kommunikáció az eljárások további eredményességét veszélyeztetné.

A GVH jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást, összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig eddig már hat új kartell eljárás megindítására került sor – zárul a hivatal állásfoglalása.

A kormány még múlt héten jelentette be, hogy a Déli Körvasút kivitelezését a feltárt súlyos szabálytalanságok miatt fel kell függeszteni, a V-Hídnak el kell számolnia a nála lévő 57 milliárd forintnyi előleggel. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium kizárja a V-Hidat a folyó vasútépítési munkákból amiatt, hogy ismét a Kontúr Csoport által tervezett és előkészített beruházások kapcsán kíséreltek meg ajánlatokat tenni. A kormány szerint ez átmenetileg leállást jelent a beruházásban, de a cél, hogy felmérjék az eddig elvégzett munkákat, majd olyan keretek között folytatják a fejlesztést, amelyekben a 360 milliárd forint uniós támogatás lehető legnagyobb részét meg lehet menteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG