3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Sosem látott mértékű a drágulás.

A jelenleg meghatározható legpontosabb képet az ország első számú autós hirdetési oldalának, a Használtautó.hu-nak az adatbázisa adja. Itt összesen 1,027 millió személyautós hirdetést adtak fel a tulajdonosok 2021-ben, míg egy évvel korábban közel ugyanannyit, 1,085 milliót. Tehát ebben nincs változás, az összegek azonban drámai mértékben növekedtek - írta a vezess.hu.

A portál kikérte az itt eladásra kínált használt autók átlagárát, ami a kétszer egymillió hirdetés összegei alapján
– 3 989 114 forint volt 2021-ben, – ezzel szemben 2020-ban csak 2 789 710 forint. Vagyis 43 százalékkal emelkedett az eladásra szánt használt autók átlagára egy év alatt.

(fotó: MTI)
(fotó: MTI)

„A pandémia eleve felfelé hajtotta az olcsóbb használt autók keresletét és árait” – mondta az okok felsorolását Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. De ez csak a környezet, hiszen két éve is szenvedtünk a járványtól, e mellett tavaly újabb okok tolták az égig az árakat.

A külföldről behozott 132 ezer használt személyautó 2021-ben önmagában is jelentős mértékben emelte az árakat, egyrészt a padlóra feküdt, majd ott ragadt forintárfolyam miatt, másrészt Katona szerint a kereskedők utazási nehézségei is vastagították az összegeket.

A lap utalt rá, hogy erős hatással volt a használtak piacára az új személyautók gyártási nehézségeinek a drámája is – ez a harmadik ok. A chiphiány következtében tapasztalható szállítási problémák a fiatalabb és drágább használtak felé terelték az új autók vásárlóinak egy részét, így ott is többletkereslet alakult ki, amire a piac logikusan áremelkedéssel reagált.

Kimondottan az átlagos hirdetési árat egy negyedik tényező is felfelé nyomta: az olcsó használt autók extrém kereslete miatt a hirdetett autók átlagéletkora csökkent. Ma a legolcsóbb, legidősebb járműveket gyakorlatilag hirdetés nélkül el tudja adni bárki az oldal üzemeltetője szerint. Vagyis a jelentős kereslet miatt kézközt elmegy rengeteg kis értékű kocsi a tulajdonosok ismeretségi körében - toldották meg a cikkben.

Magyarországon hosszú évek óta Astrából, Swiftből, Golfból és Focusból fut a legtöbb. Egyértelmű, hogy a legtöbbek által használt kocsik árai messze a piac egészének az átlagárai alatt vannak, kisebb mértékű a drágulás is. Közülük százalékosan a legjobban a Suzuki Swiftek árai emelkedtek, 30 százalékkal, míg a legkevésbé az Opel Astráké (6 százalék). Ide vág, hogy a Datahouse friss statisztikái szerint utóbbiból trélereztek be a legtöbbet Nyugat-Európából a kereskedők tavaly.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt vannak a friss részletek a dízeltámogatásról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 10:20
Kijöttek a szabályok, máris jön az első pénzösszeg.
Közérdekű Lefújták a Békemenetet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 08:06
Elmarad a Békemenet, Magyar Péter miniszterelnök sem hagyta szó nélkül. 
Közérdekű Kizárták a szakmai szövetségből Balásy Gyula cégét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:36
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének döntése hátterében többi közt milliárdos alvállalkozói követelések állnak: már júliusban 27 vállalkozás összesen csaknem 3,5 milliárd forintnyi követelést jelentett be, és az érintett cégek, valamint követelések köre azóta tovább bővült.
Közérdekű Több mint 10 milliárdos kár a Volánnál: megszólalt a MÁV a szövevényes ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 14:04
Minden lehetséges polgári jogi lépést megtesz a Volán-csoport és a MÁV-csoport annak érdekében, hogy megtérüljön a Volán-ügyben keletkezett, 10 milliárd forintot meghaladó kár. A MÁV pénteken azt is közölte, hogy teljes körűen együttműködnek a nyomozó- és vádhatósággal.
Közérdekű Túlárazott beszerzések és kijátszott pályázatok miatt tett feljelentéseket a Belügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:33
Öt ügyben tett feljelentést a Belügyminisztérium a Nemzeti Sportügynökség tevékenységével összefüggésben. A tárca szerint piaci ár alatti bérleti díjak, szabálytalan vagyonhasznosítás és jelentősen túlárazott eszközbeszerzések is történhettek.
Közérdekű Nem vezethetnének nagy sportklubokat politikusok, még távozásuk után négy évig sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:25
Szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a kormány a magyar sportban – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. A tervezett két új jogszabály kizárná a politikusokat és az állami vállalatok vezetőit a nagyobb sportegyesületek irányításából, súlyos szabálytalanság esetén pedig négyéves sportvezetői eltiltást tenne lehetővé.
Közérdekű Kapitány István: nagy örömmel fogom befizetni a vagyonadót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 08:54
A gazdasági és energetikai miniszter szerint ő maga is a tervezett, 1 százalékos vagyonadó alanya lesz. A Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy az év végéig döntenek Paks II. sorsáról, 2030-ra 5 százalék közelébe vinnék le az áramimport arányát, és 40 milliárd forintot szánnak a dízelautósok négyhavi támogatására.
Közérdekű Tízmilliók a VIP-várókban, két év alatt kétmilliárd, nem fukarkodtak Orbán Viktorék
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 12:07
Orbán Viktor és delegációja nem vetette meg a VIP-várókat, amikor az előző miniszterelnök külföldön járt: a HVG információi szerint bő két év alatt tízmilliókat költöttek állami pénzből az exkluzív reptéri termekben. Orbán a választás előtti több mint két évben szinte mindenhova különgéppel utazott.
Közérdekű Terítette lapjait Karácsony Gergely: ennyin áll most a kassza
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 11:11
Budapest kasszája jelenleg 67–68 milliárd forintos mínuszban van, az év utolsó három hónapjának finanszírozása pedig még nem megoldott. Karácsony Gergely szerint heteken belül megállapodásra kell jutni a kormánnyal, miközben a főváros példátlan fejlesztési hullámra készül.
Közérdekű 77 éves korában meghalt Deák Bill Gyula
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 10:57
Elhunyt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar blues-énekes. A hírt a közösségi oldalán jelentették be, a posztban az olvasható, hogy „egy sikeresnek mondott műtét” után, váratlanul halt meg az énekes.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG