5p

Itt vannak a friss vagyonnyilatkozatok érdekesebb részei.

Sok érdekességet lehetett találni idén is a vezető politikusok vagyonnyilatkozataiban. Orbán Viktor és Magyar Péter nyilatkozatait már bemutattuk, de mi a helyzet például a miniszterekkel és kormánytagokkal?

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter megtakarításai több mint 200 millió forinttal nőttek: míg tavalyi bevallásában állampapírban és takarékbetétben összesen 609 milliót tartott, a friss – 2025 december 31-i állapotot tükröző – nyilatkozata szerint már 750 milliója volt állampapírban és 105 milliója a számláján. igaz, feleségével közösen. Valamennyivel csökkent viszont a miniszter rejtélyes találmányából származó jövedelme: a tavalyi havi 38 millió helyett már csak havi 25 millió forintot keresett ezen.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vagyoni helyzetében nem túl sok változás történt azon kívül, hogy megtakarításai 20-ról 14 és fél millióra csökkentek. 

A KDNP elnöke, Semjén Zsolt visszafogott pénzügyi képet mutat: mindössze 10 millió forintnyi állampapírt és ugyanennyi készpénzt tart, emellett 13 millió forintnyi hitelintézeti és egyéb pénzkövetelést tüntetett fel. Nagy értékű ingósága vagy jelentősebb tartozása nem szerepel a nyilatkozatban.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter 7 millió forint készpénzzel rendelkezik, ugyanakkor 22,5 millió forintos tartozása van hitelintézettel szemben. A kormányzati munkája mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről kap még pénzt tudományos főmunkatársként, ahol havi bruttó bére a 500 001 és 1 000 000 forint közötti sávba esik.

Lázár János eddig sem elhanyagolható ingatlanvagyona egy 60 négyzetméteres, V. kerületi lakással gyarapodott. Bankszámlája viszont egy év alatt 60 millió forinttal apadt, értékpapírállománya is megfeleződött, így most nagyjából 100 millió forintot tesz ki.  Cégekben meglévő részesedése változatlan, megmaradt a romániai ERD Conditor SRL és a batidai kastélyt birtokló Grosswiese Befektetési Zrt. részvényeinek 40,9 százaléka is az övé. Lázár vagyona a HVG becslése szerint meghaladhatja az egymilliárd forintot.

Ám ezzel jelentősen elmarad Lantos Csaba enerigaügyi minisztertől, akinek kétmilliárd forint körülire becsülhető a vagyona. Ebből nagyjából 572 milliót tart forint alapú befektetésben, 325 millió forintot devizában és több mint kétmillió eurója van különböző részvényekben és alapokban, 117 ,oééka pedig nyugdíjpénztárban és -biztosításban. A Lantos Zrt. nevű cége közel 1,2 milliárddal tartozik neki, a miniszternek azonban vagyonához képest elhanyagolható tartozása van: a hitelkártyáján felhasznált hitelkeret 2,3 millió forint. Érdekesség, hogy mindezek ellenére egy Suzukit írt be autónak, ingatlanként pedig csak egy 910 négyzetméteres tokaji zártkertet tüntetett fel. Egy évvel ezelőtt még egy 13. kerületi társasházi lakás is szerepelt a vagyonnyilatkozatában, idén ezt nem tüntette fel.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is a tehetősebb kormánytagok közé tartozik. Ugyan kilenc eddig is meglévő ingatlanja mellé 2025-ben nem szerzett újabbat,  értékpapír‑állománya több mint 50 millió forintos alapbefektetést és további kisebb tételeket tartalmaz, például OTP‑részvényt és életbiztosítást. Banki megtakarításai – mintegy 11,5 millió forintnyi forintszámla‑egyenleg és több mint 1,1 millió forintnyi deviza – mellett különösen figyelemre méltó, hogy a miniszter 110 millió forintos pénzkövetelést is feltüntetett. Nagy értékű ingóságot nem írt a nyilatkozatába, azt viszont igen, hogy egy korábbi, gazdasági társaságtól származó osztalékelőleg bruttó összege 942 millió forint, amelyet a 2025‑ös vagyonnyilatkozatban már osztalékként számolt el.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter továbbra is a korábbi években vásárolt budapesti ingatlanokkal rendelkezik, például egy 89 négyzetméteres, teraszos II. kerületi lakással, valamint több XII. kerületi tulajdonnal, de a vagyonnyilatkozatban 60 millió forint értékű magyar állampapír, valamint több jelentős biztosítási tétel szerepel, köztük egy 50 millió forintos életbiztosítás, egy 30 milliós balesetbiztosítás és egy 20 milliós egészségbiztosítás. Emellett 2 millió forint készpénzt, további 7 millió forintnyi forint- és devizaalapú bankszámlakövetelést, valamint egy kisebb, önkéntes nyugdíjpénztári követelést is feltüntetett.

Pintér Sándor jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik: összesen nyolc ingatlant tüntet fel, köztük több II. kerületi lakóingatlant, egy siófoki családi házat, továbbá szihalomi és szigetmonostori nyaralókat, telkeket. A gépjárművek között mindössze egy régi, örökléssel szerzett Wartburg szerepel. Pénzügyi megtakarításai több különböző állampapírban, befektetési alapban és részvényben állnak, ezek összege meghaladja a félmilliárd forintot. A készpénzvagyonát a nyilatkozat 10 millió forintra teszi, miközben kiemelkedő tételként megjelenik egy 595 millió forintos családi–baráti kölcsön, amely Pintérnek járó pénzkövetelésként szerepel.

Hozzájuk képest Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szinte nincstelennek számít, hiszen sem járműve, sem ingatlanja, sem értékpapírjai nincsenek. Takarékbetétben van 30 millió forintja, illetve 40 milliós jelzáloghitele, 2,4 millió forintos szabad felhasználású hitelkerete, illetve 10 millió forintos babaváró hitele.

(24.hu, HVG)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Már minden kilencedik adófizető véglegesítette az szja-bevallását
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:03
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget – hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
Közérdekű Érkezik az amerikai alelnök, jönnek a lezárások, nézze meg, nem parkol-e rossz helyen
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:48
Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
Közérdekű Orbán Viktor megint összehívta a rendkívüli védelmi tanácsot
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:10
Robbanószert találtak a szerb hatóságok a Magyarországot és Szerbiát összekötő gázvezetéknél.
Közérdekű Orbán Viktor szerint súlyos válság közeledik
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 13:55
Európában a helyzet kritikus, súlyos energiaválság közeledik, ráadásul napról napra gyorsuló ütemben  – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Közérdekű Megmozdult az ország, alakul a rekordrészvétel április 12-re
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 12:29
Soha nem látott számú magyar állampolgár jelentkezett a külképviseleteken, hogy leadhassa szavazatát április 12-én. Emmellett több mint 224 ezer, Magyarországon élő választópolgár jelezte, hogy a lakóhelyétől eltérő helyszínen szeretne voksolni. Azokban az átjelentkezéssel szavazásra kijelölt szavazókörökben, ahol a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma meghaladja az 1500-at, a helyi választási iroda vezetője legkésőbb jövő kedden dönthet úgy, hogy a szavazóköri névjegyzéket több részre bontja.
Közérdekű A buszok menetrendjét is érinti JD Vance látogatása, a reptérre nehéz lesz kijutni
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:03
Az amerikai delegáció érkezése miatt változik a forgalmi rend Budapesten április 7-én és 8-án; a rendőrség tájékoztatása alapján várható lezárások, korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Közérdekű Kiderült, mit csinál majd JD Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 15:41
Az amerikai alelnök közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktorral, majd egy nagygyűlésen vesz részt. 
Közérdekű Jön az amerikai alelnök, Pesten és Budán is lezárások, parkolási tilalom lesz
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 14:58
Április 6-8. között számos forgalomkorlátozás lesz, aki tilos helyen parkol, annak az autóját elszállítják.
Közérdekű Munkát ajánlott Magyar Péter Szabó Bencének és Pálinkás Szilveszternek
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 13:10
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalban szán szerepet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Szabó Bencének és Pálinkás Szilveszternek.
Közérdekű Tömegek regisztráltak az utolsó pillanatban a névjegyzékbe
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 11:11
A határidő lejártának napján még csaknem 3700-an kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, és mintegy 14 ezren jelentkeztek át egy másik magyarországi településre az április 12-i országgyűlési választásra – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG