3p

A miniszterelnök az állami médiának arról is beszélt, hogy a semlegességen alpuló új gazdasági tervének hatásai még nem lesznek érezhetőek, de hamarosan nagy lendület jön. Hitel, lakástámogatás és Demján Sándor Program érkezik.

Péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjút Orbán Viktor, a beszélgetésről az Mfor írt.  Az állami médiában szóba került a miniszterelnök Kötcsén, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is ecsetelt gazdasági terve, ami a semlegességre épül.Ennek a hatásait ebben a negyedévben még nem fogjuk érezni a kormányfő szerint, sőt, még a negyedikben sem, a növekedés ekkor inkább egy-két százalék között lesz.

„De a következő év, 2025 első negyedébben ott óriási lendületet fogunk majd venni. Három nagy beavatkozási pontot jelöltünk meg. Az első a megfizethető lakhatás, most ezzel kell foglalkoznunk, igazából hagyjuk az európai ügyeket, azt lerendeztük, most a saját életünkkel kell foglalkozni. (...) Itt a kollégiumépítéstől kezdve a fiatalok megfizethető lakáshoz jutása, akár a lakásbérlésüknek a támogatása, kész koncepcióink vannak, ezek jól állnak. Támogatni fogjuk továbbra is a Magyar Falu Programban a falusi lakás- és házeépítéseket, az emberek megtakarításait, amelyek fölhalmozódtak, és nem használhatók föl most az olcsó lakhatás megteremtésére, ezeket a bürokratikus akadályokat el fogjuk törölni, hogy ezeket a pénzt a saját belátásuk szerint használhassák föl például a lakások felújítására, tehát lesz egy nagy lakásbumm” – fogalmazott. 

Hozzátette: a második dolog az, hogy jól haladnak a tárgyások a szakszervezetekkel, meg tudnak állapodni majd a minimálbérről, a béremelések mértékéről.

„Nem tartom irreálisnak, megismétlen, hogy a célunk az, hogy egymillió forintos átlagkereset legyen Magyarországon, emellé megcsináljuk a munkáshitelt, van diákhitel a tanuló fiataloknak, most a munkásfiataloknak is adunk egy ilyen pályakezdő-életkezdő hitelt, ami nagyjából összeállt” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor interjút ad, korábbi felvétel
Orbán Viktor interjút ad, korábbi felvétel
Fotó: MTI

 

Jön az új program

A kormányfő megnevezte a harmadik nagy beavatkazási pontot is: ez a kisvállalkozókat érinti, „egy méretnövekedést akarunk elérni”, a program nem hivatalos, munkaneve (mert a kormányfő szerint még semmilyen engedélyt nem kaptak rá) Demján Sándor Program, „ahol tőkét juttatunk, kedvezményes hiiteleket juttatunk, mindenfajta eszközökkel segítjük a kis- és középvállalkozókat abban, hogy nagyságrendet váltsanak, hogy egy lépéssel stabilabbak és nagyobbak legyenek.”

Orbán Viktor azt állította, hogy ezek együtt lendületet adnak a magyar gazdaságnak, ez a 2025 első-második negyedében nagyon világosan látszik majd. De mi kell ahhoz, hogy legyen a beavatkozásokhoz mozgástér? 

„Növekedés kell hozzá. Vannak nagy fejlesztések, azokra vannak mindenfajta fejlesztési hitelek az Európai Fejlesztési Banktól, vagy éppen Kínából, vagy az európai, vagy az ázsiai pénzpiacokról. Az egy finanszírozható, megoldható dolog. Jó beruházásokhoz lehet forrást találni, csak ügyesen kell kijelölni a célokat, és jól kell beosztani a teherbíró képességünket” – magyarázta a miniszterelnök.

További részleteket az Mfor cikkében talál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 16:24
Hétfőn lehull a lepel az Országgyűlésben, ahol bemutatja a miniszterelnök a jövő évi költségvetést.
Közérdekű Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:17
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
Közérdekű Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:11
A vétóról is említést tett a Magyarországot legutóbb Brüsszelben képviselő miniszterelnök.
Közérdekű Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:04
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG